A múltat ismerni kell - 2010.10.12.

Rendhagyó történelmi előadás helyszíne volt október 11-én, kedden délután a nemesbődi művelődési ház. Sokan eljöttek, főleg a falu idős lakói közül, akiket talán máig foglalkoztat,  mi is történt valójában azon a bizonyos kilencvenegy évvel ezelőtti napon. Mi az igazság az áldozatok körül, akiknek nevét máig őrzi a templom falán levő emléktábla, de a valós történetet, sok más hasonló esettel együtt, agyonhallgatta az utókor.

Gyurácz Ferenc, a Vasi Szemle főszerkesztője, a vasszilvágyi Magyar Nyugat Könyvkiadó vezetője invitálta a településre prof. dr. Széll Kálmánt, hogy a leginkább érintettek, a falu népe előtt mondja el, amit a történtekkel kapcsolatban sikerült felkutatnia. Mint mondta, a folyóirat szerkesztői fontosnak tartják a múlt fehér foltjainak „besatírozását", és a főorvos számos tanulmányával gazdagítja ezt a munkát. Így a Vasi Szemle ez évi második és harmadik számában jelent meg a Nemesbődön és Nagygencsen 1919. május 28-án és 29-én történt eseményekről írt tanulmánya, amelyet a folyóirat kiadója különmyomatban is megjelentetett.

Egy missziónak teszek eleget - vallotta meg a professzor, akit gyermekéveinek sok emléke köt a településhez. Akkor, a harmincas években még sokat beszéltek errefelé a '19-ben történtekről. Az áldozatokról is minden évben megemlékeztek. Az emlékek azonban nem egyeznek azzal, amit a falukrónika napjainkban állít. Az, hogy a proletárdiktatúra idején véres leszámolás volt a faluban, megmásíthatatlan tény. Az áldozatok kőtáblájáról azonban levésték a lényeget. Dr. Széll Kálmán nyomába eredt az ellentmondásoknak, és kutatásai nyomán egyértelművé vált az igazság: szó sem volt ellenforradalmi uszításról, fegyveres készültségről, főleg nem a katonák megtámadásáról. Nem volt csata, a vörösök egyszerűen levadászták az ártatlan, fegyvertelen nemesbődi áldozatokat. Egyoldalú, gyáva leszámolásról volt itt szó, amiben még csak nem is burzsoá vér folyt, ahogy azt Kun Béla és Szamuely a zászlajára tűzte. Egyszerű gazdálkodók, uradalmi munkások vére folyt, értelmetlenül.

S hogy miért? Az előadó - illetve a tanulmány szerzője  - részletes képet ad  a „dicsőséges százharminchárom nap"  során alkalmazott diktatórikus eszközökről, amelyek a vidék falvaiban valóban rövid idő alatt ellenállást váltottak ki. A Tanácsköztársaság kitörésekor még az értelmiség köreiből is sokan üdvözölték a változást, melytől jobb világot reméltek. Nem kellett azonban sok idő, hogy a munkáshatalom feltárja valódi arcát. Diktatúra alakult ki, hatalmukat túsz-szedéssel, sarcok kivetésével, hazugságokkal, propagandával, a javak elrekvirálásával próbálták megszilárdítani. A mélyen vallásos falusiakat különösen az egyházellenességük háborította fel. Ahogy nagyon sok más vasi kisközségben, úgy Nemesbődön is kialakult egy spontán önvédelmi készültség a templom, az Oltáriszentség és talán a megtermelt kenyér védelmében is. Nem volt tehát Nemesbőd egyedi jelenség, s főleg nem az ellenforradalmi uszítás nyomán létrejött lázadás. Ezek az ártatlan áldozatok hitüket, falujukat akarták megvédeni az önkényeskedés ellen. Nagy árat fizettek érte. Ezen az egy napon annyi áldozatot követelt a magyar testvérek által elkövetett gyalázat, mint a háború egy év alatt. Dr. Széll Kálmán arra hívta fel a nemesbődiek figyelmét: legyenek büszkék mártír elődeikre, s mint ahogy régen, emlékezzenek meg róluk minden évben.

(km)

Fotók forrása: http://nemfelejtjuk.blog.hu