Pillangókisasszony - 2011.02.21.

Immár a harmadik bérleti operaelőadást élvezhettük szombaton, Giacomo Puccini egyik legfontosabb színpadi művét, a Pillangókisasszonyt. A bérlet meghirdetésének jogosultságát jelezte a telt ház, páran talán már csak a lépcsőn ülhettek. De még politikusok is felbukkantak!

Az opera születésétől kezdve gyönyörű, de képtelen műfaj: gondoljunk csak a zsákba zárt Gilda éneklésére, majd nyomban bekövetkező halálára. Talán ez a képtelenség az oka, hogy - ha ismert műről van szó - nem igazán hiányzik a díszlet. És Madamma Butterfly közismert opera. A  nyelv eredeti, ez esetben ékes olasz volta sem zavar feltétlenül; a Bartók-rádió nemrég egy reggeli körkérdést intézett hallgatóihoz: eredeti nyelven helyes-e énekelni egy operát vagy magyar fordításban? A válaszok túlnyomó többsége az eredeti mellett tört lándzsát, igaz, legtöbben megjegyezték, hogy a hallgatóságnak valamilyen eszközzel segítségére kell sietni a szöveg és az események jobb megértésében. Persze az idősebb nemzedék fülében ismerősen, sőt megszokottan csengenek a népszerűbb részek.

Ezúttal is olaszul hangzott el a szép opera, amelyről nehéz elképzelni, hogy a 107 évvel ezelőtti milánói bemutatón csúfosan megbukott; szerencsére a szerző megkeményítette magát, változtatásokat eszközölt és három hónappal később már megindult a máig tartó diadalmenet.

A címszerepet alakító Bazsinka Zsuzsa végig remekelt, bírta hanggal a nemes versenyt a helyenként erőteljesnek megírt zenekari kísérettel. A nagyária megérdemelt „nyíltszíni" tapsot váltott ki. Búcsújelenete ízléses volt: minden melodramatikus eszköz nélkül érzékeltette meghalását. Öltözéke ragyogóan emlékeztetett a pillangóra. Pinkerton valójában hálátlan szerepét Berkes János hitelesen, erőteljesen alakította. 

A hangversenyszerű előadás egyik nagy kihívása, hol a helyes átmenet a színpadi játék és az oratórium álló éneklése között. E feladatnak a rutinos, szépen éneklő Rozsos István (Goro) és a nagyon szép hangú Gémes Katalin (Suzuki) felelt meg leginkább. Az átkot szóró Bonzo (Egri Sándor) rövid megjelenése is illúziót keltő volt.

Nem tudom, milyen lett volna tegnap az előzetesben bejelentett Miller Lajos a konzul szerepében, de Káldi-Kiss András megjelenésével, viselkedésével és énekével egyaránt tökéletes Sharpless volt.

Remek az Erkel-Szent Márton Oratorikus Kórus: mind az első felvonásban látható módon, mind pedig láthatatlanul, a nevezetes és joggal népszerű zümmögő kórus előadásakor varázslatosan énekeltek. A fiatalabbak kedvéért jegyzem meg (mivel az általam megkérdezettek nagy többsége nem is hallott erről), hogy a két világháború között a zümmögésből hasonló hangulatú francia sanzont készítettek J'attendrai címmel, ez aztán világsláger lett, magyarul is nagy szám volt (Várlak én).

Az est főhőse azonban Medveczky Ádám volt. Mindenre gondja volt, mindent kézben tartott, egy kicsit rendezője volt az estnek. A zárótaps minden szereplőnek szólt, de a legerősebb tetszésnyilvánítás a karmesternek jutott ki. Ebben a zenekar járt élen.

Bizalmas értesülés: a jövő évadban is lesz operabérlet. Őrültség lenne abbahagyni!

Cholnoky Péter