A művészet szabadság - 2010.11.16.

A folyó mindkét partján ott vagyok - mondja Nagy Gábor, utalva arra, hogy nemcsak verseket, regényeket ír, hanem kritikákat is. A Vas megyéből származó, s néhány éve ide visszatérő költő irodalmi estjén, a református templom közösségi termében pályája kezdetéről, a versformákhoz fűződő viszonyáról, a művészet megosztottságáról és arról is szó esett: foglalkozhat-e az „íróember" politikával. Nagy Gábort Jakab-Köves Gyopárka faggatta.

Az 1972-ben Körmenden született Nagy Gábor a debreceni egyetemen szerzett diplomát magyar-német szakon. Doktori disszertációját 2000-ben Baka András költészetéről írta. Jelenleg a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjában a Kommunikáció és Médiatudomány Tanszék docense, a Hitel c. folyóirat szerkesztője. Eddig nyolc könyve jelent meg: három verseskötet, két regény és három irodalomtörténeti munka.

Nagy Gábor talán azok közé tartozik, akinek a nevét Budapesten jobban ismerik, mint szűkebb pátriájában. Ő ennek okát elsősorban a művészetben és az irodalomban is jelenlévő megosztottságban látja, amely a népi-urbánus vitában gyökerezik. A rendszerváltás idején volt ugyan egy kegyelmi pillanat, amikor mindez kibeszélhető lett volna, ám ehelyett a rendszerváltó erők szétváltak, s ma sem látszik, lesz-e köztük valamikor is párbeszéd, feloldódás - kezdte a bemutatkozást a költő. 

Két regényéről szólva elárulta: az Álmatlanok ás álmodozók című műben saját szorongásait próbálta kivetíteni a főhősre, az emberileg és művészileg egyaránt ellehetetlenített szobrászművészre. A krimi műfaja is foglalkoztatta, részben ezért született meg a szocializmusban megölt huszonegynéhány pap történetét alapul vevő fiktív történet: a Ki a konkolyt vetette című regénye. A valóban megtörtént eseteket nem dokumentarista módon dolgozta fel, inkább a korszak atmoszférája érdekelte - mondta -, az a társadalmi környezet, ahol az emberek csendben tudomásul vették a hivatalos magyarázatot (például, hogy papjuk egy rablógyilkos áldozata lett), holott pontosan tudták az igazságot.

A beszélgetésből megtudtuk azt is, hogy a versformákkal már szokatlanul korán, 11 éves korában megismerkedett, sőt beszélni is megtanult időmértékes verselésben.  A kötött formákat most is előszeretettel használja, s azt vallja, hogy a mesterségbeli tudás hozzátartozik a költői hivatáshoz. Nem véletlen, hogy nemcsak verseket ír, hanem kritikákat is.

Nagy Gábor szeretettel mesélt Baka Andrásról, aki pályáján meghatározó szerepet játszott. 13 évesen került először a Kincskereső újság táborába, ott ismerkedett meg az idősebb költővel, s később egyetemistaként is visszajárt hozzá, majd szakdolgozatát és disszertációját is róla írta.

Az, hogy verseiben nemzeti kérdésekkel is foglalkozik, ma nem „trendi", de nem ért egyet azokkal, akik szerint a politikát vagy a vallást ki kell iktatni a művészetből. „Ha a művészet lényegét kellene meghatároznom, azt mondanám, hogy az maga a szabadság, azaz nem szoríthatjuk korlátok közé." A szocializmus legnagyobb tévedése az emberi élet „elnemzetlenítése" volt, hiszen ahhoz, hogy együtt tudjunk élni, hogy a magyar nyelv fennmaradjon, a nemzetnek is léteznie kell. Ahol nem adottak a nemzeti lét keretei, ott a közösség is képtelen fennmaradni - tette hozzá.

Nagy Gábornak a tervek szerint - 8 év szünet után - jövőre jelenik meg a negyedik verseskötete. „Nem tett rosszat a kihagyás, az érlelődés, ez a kötet jobb lesz, mint az eddigiek" - ígéri.

(ti)

Fotók: Miklósi Hosszú Csaba