A körhinta forog tovább - 2011.03.25.

Pályája végére ért, de a közönség szeretete nem lankad iránta a Körhinta óta. Szombathelyen dőltek belőle a történetek, a közönség alig akarta elengedni. Törőcsik Mari a Szóról szóra vendége volt.

A Weöres Sándor Színház épületének újjászületésével visszaköltözött Burkon László méltán népszerű műsora, a Szóról szóra. Jól sejtették előre a nagy érdeklődést, a nagyteremben tartották az estet.

Majdnem elkéstem: az utolsó percben estem be a ruhatárba, ahol kiderült, hogy a belépőjegyek már régen elfogytak, nekem meg nem volt. A rendezők azonban megszántak, cipőkanállal benyomtak az egyetlen üres székre, a nálam később érkezőknek már csak a lépcső kényelme jutott.

Jordán Tamás üdvözölte először a művésznőt, majd csatlakozott hozzá a műsorvezető, Burkon László és Szenkovits Péter, beszélgetőtárs és hivatásos csodáló.

Törőcsik Mari a tőle szokott módon fesztelenül és hétköznapi módon viselkedett. Pici, törékeny alakja az egyszerű nyári ruházatban jól mutatott (csak délután vette észre, hogy velemi házában csak túraöltözéke és a tavaly nyárról ott maradt nyári ruhái vannak kéznél, az előbbit mellőzte). -Ahogy öregszem, fázom - mondta, és megkért a közönségből valakit, hozza el az igazgatói irodából kabátját. A kabát megjött, ő panyókára vetette.

A körhinta forog tovább - volt az est mottója. A műsorban szokásos filmvetítés a Körhinta két próbafelvétele volt, Pataki Mari férfi partnere, Máté, először Szirtes Ádám volt (ő is nagyon jó lett volna ebben a filmszerepben), majd ugyanebben a jelenetben Soós Imre, a telitalálat tűnt fel. Csodálatos volt látni Törőcsiket igéző fiatal lányként. És a játéka, már akkor is! Nem csoda, hogy Sarkadi Imre, a forgatókönyv írója, aki már unta volt a sok próbafelvételt, de aztán a rendező unszolására mégis megnézte, miféle lányt találtak Pataki Mari szerepére, utána csak ennyit mondott: Jézus Mária!

Törőcsik Mari nem nézegeti régi filmjeit, legföljebb azért, hogy az azóta elmenteket újból lássa. A Körhinta szereplőiből ma már senki sem él. -Én is meghaltam azóta, mondja a valóságnak és átélt  élményeinek megfelelően. És hát dőltek belőle a történetek, tanítómestereiről (pl. Sinkovits Imre), hatalmasságokról (pl. a mindenható Aczél Györgyről és Major Tamásról), barátokról (így Pilinszky Jánosról is), de még férjekről és gyerekekről is. Legfőképpen irgalmatlan szerencséjéről, amely egész életében végigkísérte. Hála Istennek, a sok siker nem szállt fejébe, talán ezért árad feléje még ma is a közönség osztatlan szeretete, mint ahogy ezen az estén is, egészen az állóvá emelkedett tapsolásig. Pedig nyilvánvalóan tudomásul vette, hogy pályája végéhez ért. Schwajda kedvéért még egyszer elment búcsúképpen a kaposvári „oroszlánbarlangba", és csak a rendező halála akadályozta meg, hogy ez a búcsú a fővárosban érjen véget. Nem röstelli, hogy az idő eljárt fölötte, hogy olyan fázós, mint annak idején idősödő édesanyja, hogy a halálból visszatérve jobb keze erőtlen maradt, sőt szinte bemutatta, hogy ez egyre rosszabb. Mégis derű és elégedettség sugárzik belőle; jobban, mint fiatal korában.

Nekem megadatott, hogy személyesen is ismerhetem egy kicsit. Első alkalommal, szinte pontosan ötven évvel ezelőtt, ifjú feleségemmel nászútra érkeztünk a budai Gellért-szállodába és a liftben az akkor már híres színésznővel együtt utaztunk felfelé, közben sűrűn bökdöstük egymást oldalba. Nekem igazi zongoristakeze tűnt fel leginkább. Vagy húsz évvel később a szombathelyi kórház gyermekosztályának főorvosi szobájában éppen jelképes szilveszteri koccintásra gyűltünk össze az év utolsó napjának délelőttjén, amikor a portás jelentette, hogy Törőcsik művésznő keres engem. Mivel még hírből sem hallottam arról, hogy Velemben is van háza, afféle szilveszteri tréfának véltem a bejelentést, de szerencsére beosztottaim rábeszéltek, hogy azért menjek eléje, hátha tényleg ő keres. Sötét, ködös délelőtt volt, a folyosón két kisgyerekkel jött szembe valaki, maga sem sokkal nagyobb náluk. Az utcán elmentem volna mellette. Kislányával és a vele nagyjából egyidős vietnámi árvaként örökbefogadott kisfiúval keresett fel, mint gyerekorvost. Ez aztán még párszor megismétlődött. Mély benyomást tett rám teljesen természetes viselkedése, mentes volt minden sztári allűrtől. Utoljára 2006. október 23-án voltam tőle pár méterre: Velemben engem kértek fel az ünnepi beszédre, és amikor szólásra nyitottam számat a pici, de lelkes közönség előtt, a velem szemközti bejárati ajtón Törőcsik Mari lopakodott be: utána azt mondta, hogy személy szerint rám volt kíváncsi, miket mondok ez alkalomból. Még most is dagad a mellem a büszkeségtől.

Tartsa Isten a művésznőt még sokáig, a lehető legjobb egészségben!

Cholnoky Péter

Fotók: Büki László (Vaskarika.hu)