Egy bujdosó írónő - 2011.01.07.

1939 óta most született először átfogó munka az évtizedekig elhallgatott írónőről, Tormay Cécile-ről. A szombathelyi származású irodalomtörténész, Kollarits Krisztina könyvét a Magyar Nyugat Könyvkiadó jelentette meg a közelmúltban. A szerző érdeklődésének középpontjában - ahogy ezt a bevezetőben megfogalmazza - elsősorban a Tormay életútjában és gondolkodásában bekövetkezett fordulat áll: az írónő túl a 40. életévén kozmopolita szemléletével szakítva a „nemzeti ügy" szolgálatába állt. Kollarits Krisztinával könyvének szombathelyi bemutatója után beszélgettünk.

Mi az oka, hogy olyan keveset tudunk Tormay Cécile-ről, aki pedig a két világháború között az egyik legismertebb és legelismertebb alakja volt az irodalmi- és közéletnek Magyarországon? Könyvei hihetetlen népszerűségnek örvendtek itthon és külföldön egyaránt, rangos irodalmi folyóiratot szerkesztett Napkelet címmel, kétszer jelölték irodalmi Nobel-díjra, s még temetése is országos esemény volt, ahol Horthy Miklós kormányzótól Darányi Kálmán miniszterelnökön át az irodalmi élet legrangosabb képviselőiig sokan búcsúztatták. Ki volt ő egyáltalán?

Tormay Cécile (1875-1937) nemcsak író és a Nyugat ellenlapjaként indított Napkelet főszerkesztője volt, hanem aktív közéleti személyiség is. 1918 végén fogott hozzá a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének megszervezéséhez, amely mintegy 1 millió tagjával a két világháború között a legnagyobb létszámú női szervezet volt a 8 millió lakosú Magyarországon. Tormay mint a MANSZ örökös elnöke mindvégig hatékonyan támogatta Horthy Miklóst és politikáját. Így nem meglepő, hogy 1945-ben több művét, sőt még a Napkeletet is indexre tették, írásai lényegében csak 1989 után jelentek meg újra.

Életművének bemutatása és értékelése csak az utóbbi években vett nagyobb lendületet. Ismét kiadták Hankiss János 1939-ben megjelent könyvét Tormay Cécile-ről, előadások, tanulmányok foglalkoznak műveivel. Ma már nem mondhatjuk, hogy teljesen elfeledett író lenne, de irodalomtörténet-írásunknak még bőven van tennivalója. Eddigi méltatói lényegében csak Hankiss János említett könyvére, illetve néhány korabeli tanulmányra támaszkodtak, ezért fontosnak tartottam, hogy levéltári forrásokra, az írónő levelezésére, a kortársak visszaemlékezéseire is kiterjesszem kutatásomat, így - reményeim szerint- könyvemben sok újdonságot találhatnak az olvasók mind Tormay Cécile életére, mind műveire vonatkozólag.

Tormay Cécile írói pályáját a századfordulón kezdte, szecessziós-impresszionista novelláival, azonban az igazi sikert két regénye: az Emberek a kövek között (1911) és A régi ház (1914) hozta meg számára. Érdekes, hogy Nyugat-Európában hamarabb figyeltek fel rá, mint idehaza. Gabriele d'Annunzio ajánlásával jutott be a francia Calmann Lévy kiadóhoz, német kiadójának, Samuel Fischernek a figyelmét pedig Hugo von Hoffmanstahl irányította az írónőre. Az Emberek a kövek között nagy siker volt Franciaországban, egy év alatt 3 kiadást ért meg, Anatole France személyesen gratulált Tormay Cécile-nek. Következő regényének francia kiadását megakadályozta az I. világháború, A régi ház így külföldön először Németországban jelent meg, majd német közvetítéssel jutott el a skandináv országokba. Angol és francia kiadására csak a világháború befejezése után kerülhetett sor. A régi ház, a biedermeier Pest regénye, idehaza is nagy siker volt: a MTA a legjobb történelmi regénynek járó Péczely-díjjal jutalmazta, s 1923-ban már a 10. kiadását érte meg a regény. Tormay Cécile-t 1936-ban és 1937-ben Nobel-díjra is felterjesztették, esélyeit növelte, hogy regényei ismertek és olvashatóak voltak Európa legtöbb országában.

Fényes írói karrierjének kiteljesedését megakadályozta az I. világháború, illetve az azt követő forradalmak, amelyek arra késztették, hogy írói pályáját háttérbe szorítva ideje nagy részét a közéleti munkának szentelje. Csak élete vége fele tért vissza az íráshoz. Az ősi küldött című regénytrilógiáját, amely a tatárjárás korában játszódik, élete fő művének szánta, a harmadik kötet befejezésében azonban megakadályozta betegsége és korai halála. Az írónő vázlata és jegyzetei alapján Kállay Miklós írta meg a regény végét.

Bár nem a fő műve, minden bizonnyal máig legnagyobb hatású regénye a Bujdosó könyv, amelyben naplószerűen ír az őszirózsás forradalomról és a tanácsköztársaságról. Milyen képet fest erről az időszakról, és mennyire tekinthető hitelesnek, amit ír?

1920 karácsonyán jelent meg a Bujdosó könyv első része, Az őszirózsás forradalom, majd 1921 végén a második rész, A proletárdiktatúra. Mindkét kötet erősen megosztotta úgy a korabeli, mint napjaink olvasóközönségét. Az őszirózsás forradalom idején írt naplóját Tormay Cécile a proletárdiktatúra alatt több személynél rejtette el, ezek a feljegyzések azonban csak a nyersanyagát  jelentették a Bujdosó könyvnek. Mások elbeszéléseinek, korabeli újságcikkeknek a felhasználásával kibővítette és átdolgozta csak személyes tapasztalatait tartalmazó naplóját. Ugyanígy járt el a második kötetnél is, ahogy ezt korabeli levelezése és rokona, Ritoók Emma visszaemlékezései  is alátámasztják.

Tormay Cécile saját társadalmi körének nézőpontjából örökítette meg  az 1918-19-es eseményeket. Számára ebben az új világban „Minden nap összedől valami, ami mindig volt, amióta vagyok, és azelőtt is volt, régen azelőtt,"  a civilizáció épülete összeomlik, és „az üres telken kószálnak a farkasok". Az ország széteséséért és teljes káoszba süllyedéséért szerinte a legfőbb felelős Károlyi Mihály, egy erélytelen, hiú, a vezető pozícióra alkalmatlan figura, aki végső soron mások, idegen érdekek bábja: a forradalmi események mögött Tormay valamiféle zsidó összeesküvést sejtett, ahogy ezt sugallta az 1920-as évek hazai és külföldi sajtójának, illetve az ellenforradalmi politikusoknak egy  jelentős része is.

A Bujdosó könyv nem egy történész, hanem egy író műve, érdekes, sok helyen megrázó erejű, azonban bizonyos állításaival és főképp antiszemitizmusával nem lehet egyetérteni. Könyvemben Tormay egy-egy naplóbejegyzése mellé odaállítottam más íróktól, visszaemlékezőktől, történészektől vett részleteket (Kassák Lajostól és Sinkó Ervintől Herczeg Ferencig vagy Bánffy Miklósig különböző politikai beállítottságú és társadalmi helyzetű szerzőket, illetve a korszakkal foglalkozó történészek írásait), így talán árnyaltabbá és teljesebbé válik az olvasóban az erről a korszakról kialakított kép.

Mit gondol, mi volt korabeli sikerének titka, és miért érdemes ma is Tormay Cécile műveit olvasni?

Arról, hogy egy szerző jó író-e, végső soron az olvasók döntenek. Én személy szerint az Emberek a kövek között és A régi ház című regényeit tartom a legjobbnak. Az ősi küldöttet már betegen, erőltetett tempóban írta, novellái között pedig vannak gyengébbek is. Grendel Lajos 2010-ben megjelent A modern magyar irodalom története című könyvében Tormay legjobb műveként az Emberek a kövek között-et jelölte meg lélektanisága, drámai ereje, sűrű, tömör stílusa miatt. Talán nem véletlen, hogy ebből a regényből 1942-ben filmet is forgattak, A hegyek lánya címmel. Tormay Cécile-t jelentős írónak tartom, remélem, hogy művei egyre több mai olvasónak jelentenek majd felejthetetlen élményt.

 (ti)

Fotók: Makrai Tamás