Zavaros ébredések - 2011.04.21.

Az Ébredj velünk besorolása szerint romantikus vígjáték, valójában inkább a mostanában divatos karrierfilmekről lehúzott sokadik bőr, egy a látszatot fenntartó, elvarratlan és lagymatag szerelmi szállal.

A film forgatókönyve annak az Aline Brosh McKenna-nak a tollából származik, aki a new yorki médiavilágot célba vevő, elegánsan kivitelezett Az ördög Pradát visel-t is jegyzi. Ám míg ez utóbbi a csajos karrierfilmek alapvetése, az Ébredj velünk csak gyenge utóíz.

A történet a gazdasági válság idején különösen aktuális húrokat penget: Becky-t (Rachel McAdams), az ambíciózus fiatal lányt váratlanul kirúgják TV-s produceri állásából, majd pár nap (hónap?, év?) kétségbeesett álláskeresés után megbízzák egy elfekvőbe került reggeli magazinműsor, a Pirkadat fő-gyártásvezetésével. A szánalmas nézettségi index mellett a lány másik ellenfele a megkeseredett és összeférhetetlen sztárhíradós (Harrison Ford). A helyzet kiéleződik, mikor képbe kerül a kihívás: a műsort a csatorna megszűnteti. Becky ekkor latba veti rejtett tartalékait (az elvetemült munkamániát, meg az érzelmi ráhatást) és végül győz az igazság.

A korosodó színészek sztárparádéja a közönségcsalogatás erejéig működik, a filmélményhez azonban kevéssé járul hozzá. Harrison Ford kidolgozatlan karaktere például, amely az indokolatlanul durcás és a valószínűtlenül érzelgős ellenpontok között átmenet nélkül ingázik, leginkább idétlen. Ezt fokozza, hogy a főszereplőt alakító Rachel McAdams nem jó színész, ami sajnos a megszokottan borzalmas szinkront leszámítva is nyilvánvaló. Mimikája és gesztikulációja annyira eltúlzott, hogy az első tíz percben azt hittem - reméltem - a film a romantikus vígjáték műfaj paródiája.

Az Ébredj velünk mentségére szóljon, hogy a ritmusa hibátlan. Az első 40 percben ez, meg az itt-ott feltűnő jóképű szerető/munkatárs/barát szerepét betöltő hím az egyetlen pozitívum. Ám ahogy Becky szembesül a lehetetlennek tűnő kihívással - 6 hetet kap, hogy feltornássza a nézettséget, különben a műsor megszűnik -, a film, párhuzamban a reggeli show-val, életre kel. A poénok erőltetettből természetesre váltanak, a közönség - mozivásznon innen és túl - őszintén szórakozik. A második félidő már-már diadalmenet, melynek végén mind a Pirkadat, mind az Ébredj velünk felmentést kap.

Üröm az örömben az elmaradhatatlanul orrunk alá dörgölt tanulság. A film azt a rendkívül eredeti és saját logikáját tekintve nem túl hiteles üzenetet közvetíti a gazdasági válság alagútjának végén a fényt épphogy kapiskáló közönségnek, hogy a kemény munka mindig meghozza gyümölcsét, bár túlzásba vinni sem ajánlatos. Azért be kell vallanom, hazaérve késztetést éreztem, hogy „frissítsem az önéletrajzom".

(kk)