Szólj Hozzá

Mennyi a többség? - 2010.03.25.

2010. március 25.

A legújabb előrejelzések szerint a választók körében a Fidesz támogatottsága nem éri el a kétharmados parlamenti többséghez szükséges arányt. Oh, corvus oscen! Sok oka van ennek.

Egyik, kétségtelen, a Jobbik előretörése, bár van egy olyan érzésem, hogy annak most nagyobb a füstje, mint a lángja. Az ifjú hevület hajlamos felülértékelni a látszatot. A párt szempontjából az elnök, Vona Gábor március 15-i megnyilatkozása, amelyben bejelentette igényét a győzelemre, vagyis az első helyre, rosszul is elsülhet, hiszen az addig szavazatmegosztáson gondolkozó jobboldaliak, akik Orbán Viktort látnák szívesebben miniszterelnökként, felkapták a fejüket és elgondolkoznak, jó stratégia-e kétfelé adni a voksot? Az MSZP oldaláról érkező jobbikos szimpatizánsok talán elkötelezettebbek, őket a szociális jólét ígérete és a korábbi támogatottjaik korruptságában való csalódás megbízhatóan tartja a radikálisok közelében.

A másik ok, amely veszélyezteti a kétharmadot, ott szunnyad a társadalomban. Nevezetesen a kormányzó pártok elutasítottságában. A kétharmad legalább annyira illúzió, mint amennyire realitás különösen a jobboldal vonatkozásában, hiszen az elmúlt húsz évből három ciklust a baloldal vitt. Vagyis Magyarországot tetszik, vagy nem, alapjaiban (még mindig) baloldali beállítottságú többség lakja. Finomítandó a megállapítást, nem értékelvű baloldaliak, hanem a paternalizmust és szociális demagógiát „igénylők", vagyis, olyanok, akik abban élnek, hogy ami nem megy nekünk, azt oldja meg az állam. Ez a mentalitás a csapdája hosszú távon az ország önmagára találásának. Ez a csapda a jobboldal számára nagyobb, mint a baloldalnak. Hogy miért? Az elmúlt két évtized kettős mércéjű morálja megmutatta. A közel két éve meglévő kétharmad illúziója azért tartotta magát, mondhatnánk mostanáig, mert közállapotaink és regnáló politikusaink olyan mélyre jutottak, amit már a kettős mérce tűrőképessége sem volt képes elviselni. Vagyis nem a jobboldal építette fel magát, hanem a balliberális oldal bomlasztotta szét hátterét. A baloldali protestálók pedig vagy radikálisan váltottak, vagy tüntetőleg távol maradtak pártjuktól. S most, ahogy közeledik a választás, kezdenek magukra találni. A szunnyadók felébrednek és elmennek leadni a voksot, hogy azután legyen, amit letagadni. A Fidesz kétharmada nem mozgósító erejétől függ, hanem elsősorban attól, hogy csalódott választóit milyen mértékben képes felrázni a baloldal. A közvélemény-kutatók kétmillió bizonytalan szavazóról beszélnek. Erről a tömegről van szó tehát.

Azért óvnék a mérsékelt jobboldalon a kétharmad „kőbe véséstől", mert meg nem létele esetén, csalódásként élné meg az „egyszerű" győzelmet nagyon sok ember. Mentálisan veszteségként.

Én pedig azt mondom, hogy ha:

  1. a jobboldal megnyeri a választást, nagyon kell örülni a kormányváltásnak. Koalíciót pedig a nyugati demokráciákban is szoktak kötni, még a győztesek is.

  2. ötven százalék fölött nyeri meg úgy, hogy egyedül lesz képes kormányt alakítani, akkor ujjongani kell. És jó konzervatív programot végrehajtani.

  3. kétharmada lesz a Fidesznek, akkor Eperjes Károlyt idézve, „Fidesz politikusok, irány a megtérés", mélyre kell hajolni az égiek előtt, mert az az emberileg lehetetlen kategória egy demokráciában.

Ma a jobboldal számára a cél a győzelem. De nehogy ennek mértéke legyen az öröm vagy csalódás fokmérője. A telhetetlenség elronthatja a siker gyönyörét.

Erstaunlich Mátyás