Szólj Hozzá

Az orvosi hivatás nem kampánytéma

2010. február 6.

 


  fotó: Timár Gergely

Nem akartam hinni a fülemnek, amikor a tv-ben meghallottam Mesterházy Attila MSZP-s miniszterelnök jelölt kampányfogását, amely szerint aggódik műtét előtt álló édesapjáért, hogy esetleg jobboldali érzelmű orvos kezébe jutva nem kapna elégséges ellátást. Az orvosi etika szellemében, az orvosi rend nevében tiltakozom ezen feltételezés ellen. Szomorú, hogy a miniszterelnök jelöltnek nincs elég pozitív kampánypéldája, és a negatív témákból is ilyen, az orvosokat sértő, ízléstelen, olcsó, ártalmas és abszurd lehetőségre hivatkozik. Az orvosi etika egyik alapszabálya az, hogy korra, nemre, bőrszínre, foglakozásra, vagyoni helyzetre és világnézetre való tekintet nélkül minden beteget egyforma lelkiismeretességgel lát el. Még a háborús sérültek esetén is, a megsebesült katona már nem ellenség, hanem beteg, aki a sajáttal azonos elbánásban részesül. Az elmúlt évek során sajnos az orvosi rend szisztematikus lejáratásának voltunk tanúi és szenvedői, pedig a gyógyítás eredményességének egyik kötőanyaga éppen a bizalom. Mesterházy kijelentése - amit állítólag több fórumon is hangoztatott - éppen ezt a bizalmat ássa alá, s mélyen sérti az orvosokat, akiknek munkáját a pártpolitika függvényeként feltételezi. Azon túl, hogy az orvosnak nincs is tudomása arról, hogy ki a bal- és jobboldali, feltételezése sérti a baloldali gondolkodású orvosokat is, akikről nyilván ugyanolyan okból gondolhatja, hogy a jobboldali felfogású betegeket nem megfelelően látnák el. Hatásosnak szánt, de szerencsétlen kampányfogásával - későbbi nyilatkozatával ellentétben - igenis kétségbe vonta az orvosok megbízhatóságát, ezért követeljük, hogy kijelentését alap feltételezése értelmezésében vonja vissza, egyúttal kérjen bocsánatot az igaztalanul gyanúsított magyar orvostársadalomtól.

 

Dr. Széll Kálmán