Szólj Hozzá

Az igazi Mikulás - 2010.12.05.

2010. december 5.

1957-60

Az oroszok, a  Kőszeg felé kivezető úton, a valamikori huszárlaktanyából nap mint nap hosszú teherautósorokat vonultattak át a  Szent István parkban állomásozó harckocsizó egységhez.

Amikor a  motorok a távoli laktanyaudvaron feldörmögtek, már hallottam a kis ágyamban fekve, és a zaj félálmomban közeledett, és ormótlan,  mély dönögéssé vált, hogy az ablaküvegek is zörögtek. Szabályos időközökben, mintha egy láthatatlan karmester húsz másodpercenként beintene a nagydobnak, eldübörgött egy-egy teherautó a ház előtt, halkuló- remegő dübörgésfátylat vonva maga után, mely a bizonytalanság és félelem érzésével vegyült, ott a meleg kiságy mélyén is.
Ilyenkor Apám - az intarziás írószekrény nyikorgó asztalán írta a másnapi óravázlatot -  felállt, félrehúzta a pokrócot, mely az ablakon volt sötétítőként. A redőnyöket a bombák légnyomása letépdeste, a nincstelenség pedig, kaján mosollyal hagyta a cafatokat. Így aztán, maradt a két szeg és a pokróc.
Apám elhúzta résnyire a pokrócot, és kisejdített a vaksötét városszéli éjjelbe. Valami jellegzetes - ma már azt mondanám- undorral vegyes félelem ült az arcán.
A ház a Petőfi utcában, a város szélén állt. A Március 15-e téren, kukoricaföld volt, ahol nyáron a mellbeteg köhögésére emlékeztető duhogással, tüskés vaskerekű traktorok szántottak.

1960

Egy téli estén, Anyánk titokzatos arccal, lefekvéskor a fülembe súgta, „kisfiam, holnap eljön a Mikulás bácsi, az igazi!"
Sokáig nem aludtam el.
És másnap este dörgetnek az ajtón, lánccsörgés, ördög paták kopogása, az ajtó feltárul és ott áll a hatalmas püspök, hófehér szakállal óriási, ezüst pásztorbottal és a nagy piros zsákjával.
Én meg nagyon kicsi voltam és azt gondoltam, biztosan nagyon rossz is, a lánccsörgésből baj lesz. Aztán mégis, lassan elhalt a lépcsőház sötétjében az ördögök viháncolása, mint a teherautók morajlása éjjelente.
Nem lett baj. Valami biztonságos nyugalom áradt szét a szobában. A Mikulás leült a zöld, hatalmas, karos, trónusszerű székbe, és mindketten a húgommal együtt,  kaptunk  néhány édességet, meg amerikai mogyorót és az egész megkoronázására a végén egy-egy narancsot.
Egyet, egyet!
Addig csak a Sicc mesékben láttuk, hogy vannak olyan fák Afrikában, amelyeken narancs terem.
Én azonnal beleharaptam, mint az almába, és keserű volt. Mielőtt még elsírtam volna magam, Nagyapám megsimogatott, kezébe vette, és meghámozta az egy narancsot. Akkor már nagyon finom volt.

Mikulás bácsi elment, és másnap megint nem volt narancs. Nagyapa viszont megmutatta, hogyan kell a narancshéjat apróra tépkedni és a reggeli teába áztatva valami mennyei illat keletkezett, olyan, amilyen illatú italt csak az angyalkák ihatnak.

Idén is, mint minden évben az advent első reggelén, a teljesen semleges teámba narancshéjat tépkedek, és az igazi Mikulásra gondolok és a Nagypapára. Őrá, aki egy jellegzetes illatemléket is jelent, amely a kórházi karbolsav és a Pitralon arcszesz jellegzetes illatának keveréke. Igen, ő dr. Gyuk Béla,  aki az Emberbaráti Kórház igazgató főorvosa, majd sebész főorvos, és aki Dr. Kocsis Sándorral együtt a Sugárterápiás decentrumot megálmodta, annak idején.

1982

A Savaria Múzeumban a szakszervezet, a pártszervezet és a KISZ szervezet hallgatólagos beleegyezésével a szakszervezeti mikulás, püspöki ornátusban lépett, léphetett, az aczéli intézmény falai közé. Fején püspöksüveg, melyet dr. Kocsis főorvos készített előző éjszaka. Lábán csizma, ahogy illik. De birgeri! Akinek kellett, értette az üzenetet.
Ebben a csizmában vívta Rommel, a Sonnenblum hadműveletet Afrikában, tőle vette át a magyar hadsereg. Apám, a lefokozott, osztályellenség hadnagyocska, nekem adta, mert jól fel lehetett rá rögzíteni a kulcsos- csavaros korcsolyát.
Az igazi Mikulás megint megjelent, 1982-ben, a szocialista kultúra fellegvárának tartott múzeumban. Akkor még, a rendszer repedései nem voltak észlelhetők a közember számára, de már a „tartalékok feltárásának" időszakát éltük.  A jelszó mögött, az emberek, az intézmények, a gyárak, további kizsigerelésének programja, nyálkás kígyóként kúszott előre, amiként ma is. Csak akkor, éppen nem a pénzügyi világhatalom közvetlen útmutatásai alapján.  Akkor, a gazdasági törpe-katonai óriás politikai és gazdasági válságát kellett nyelni, itt a Kárpát medencében, a KGST címszó mögé rejtezve.
A Mikulás, az igazi, ott a múzeumban, magához intette az igazgatót, a földi porszemet, maga elé, az égi hatalom felfoghatatlan óriása elé, és felszólította, hogy józanabbul vezesse intézményét, álljon ki a dolgozói mellett, azok érdekében.
A gyerekeknek igazságot, csomagot osztott és a  végén a gyerekeket letérbetyültette -Vasban, ezt mindenki értette, talán érti ma is - és a Mi Atyánk-ot hangosan végigimádkoztatta, hogy a rosszcsontok kibírják karácsonyig, mert az angyalkák csak akkor hoznak ajándékot. Majd áldást osztva szertefoszlott a múzeumpark sötétjében.

Másnap Horváth Miklós, az elvtársak elvtársa, megyei párttitkár, először behívatta a pártszervezet vezetőjét, majd a Mikulást, és alpári hangnemben közölte, hogy ami történt, az a szocialista állam értékeinek semmibe vétele és megcsúfolása. A maga szemszögéből igaza volt, de a Mikulás másképp látta a dolgokat, és mint tudjuk, az igazi Mikulás mindent lát. Szerencsére a Mikulás apja, aki sok ilyen „meghallgatáson" volt az évtizedek alatt, előre elmondta a „ forgatókönyvet", a szófordulatokat, így aztán kisebb gyomoridegességgel,  a Mikulás, a Miklóstól nem vette magára az intelmeket. Nem is rúgták ki, mint ahogyan ezt kilátásba helyezte a párt teljhatalmú megyei fura elvtársa.

Gyerekeink kicsik, de semmi esetre sem buták. Ezért az igazi Mikulás nagyon komolyan veszi minden gyerek kívánságát és a saját szerepét is. Már 1960 óta, azóta is, és mindent a naplóba kanyarít nagy, kalligrafikus betűkkel. A bűnöket és a jó tettek listáját is. Ő, az igazi, nem téveszthető össze sem a télapóval, sem az orosz didmarózzal, sem a konzum mikulások álságos bohóckodásával, ő az egyetlen, aki láthatóvá válik az egész karácsonyi misztériumban. Ezért nem szabad nem komolyan venni.
Ő nem más, mint a rendszereket átívelő nyíltan vállalt világnézet, a szabadság lelkének a szolgálója, persze csak akkor, ha jól teszi a dolgát.

2003

Erről  Hans Küng katolikus filozófia professzor ezt írja Credo című művében:
..."a szabadságnak ez a Lelke, mint a jövő Lelke hajt engem előre, de nem egy túlvilági vigasztalódás jövőjébe, hanem próbatételekkel teljes jelenbe.
...Senki sem birtokolja..... püspök és professzor sem, pap és laikus sem-, de mindegyik mindig újra kérheti: "Jöjj el Szentlélek"!
Mivel erre a Szentlélekre alapítom a reménységemet, okkal hihetek - ugyan nem az egyházban, de Isten és Jézus Krisztus Lelkében, aki jelen van ebben az egyházban is, amely gyarló emberekből áll.....
És mivel reménységemet a Szentlélekre alapítom, megmenekülök attól, hogy rezignáltan és cinikusan elköszönjek az egyháztól."

2010

A Honderű Kaszinó szűk baráti körének gyerekeit, néhány év óta megint meglátogatja az igazi Mikulás. Püspöki ornátusa alatt rejtőzik nagy piros naplója. Ma már, a jelen lévő egyik-másik szülő, akkori „bűneit" is tartalmazza a mindent tudó könyv. Ugyanazt az üzenetet hozza, puszta létével, mint 1960-ban, 1982-ben. A mindenkori politikai széljárásoktól független nyíltan vállalt világnézetet, a  Szabadság Lelkét, újra és újra megpróbálja jól szolgálni.

Jön, igaz, már nem birgeri csizmában, mert a sok év alatt elkoptatta. Jön, igazságot, csomagot, áldást oszt, aztán letérbetyülnek a gyerekek, mint akkor, és együtt elimádkozzák a Mi Atyánk-ot. Ezzel nem tesz egyebet, mint a gyerekek lelkében elindítja azt a folyamatot, amely majd megóvja őket, hogy cinikusan és rezignáltan elforduljanak a számtalan álságosságtól, gyarlóságtól kétezer éve valóban és lényegileg megújulni képtelen egyháztól.
A Mikulás áldást oszt, és lassan szertefoszlik a környező kertek sötétjében.
Biztosan a fújtató, kapáló, rénszarvasok vontatta szánja felé tart. Narancs illat marad utána és valami furcsa hátborzongató, de mégis jó sejtelem, valami megnyugvás, amint ott a kiságy melegében, a szertefoszló dübörgéserdő után maradt. A bizakodással várt karácsonyi békességet hozó jövő sejtelme ez, a próbatételekkel teljes jelenben.

2010-ben, 5-én vasárnap, a zöld „trónuson „ha elfogadja a hívást -mert nem biztos, hiszen szuverén lélek -de ha lefogadja, akkor ott ül majd az az igen alacsony kis Mikulás, aki akkor hatalmasnak látszott, és aki eljön hozzá is talán, az igazi Mikulás, most is hoz egy narancsot,  mert csak egy narancsot hoz. Mindketten tudják, hiszen az igazi Mikulás mindent tud.

Kis mese(?)a Honderű Kaszinónak és minden barátunknak, 2010 Mikulás napjára, amiért  hitem szerint, ez a társaság, néha gyarlón, néha lelkesen, néha rezignáltan, de következetesen eddig is őrizte és ezután is  őrzi, a szabadság lelkét, hiszen mintha valahol a nagy tervek, a tévutak, tudati vargabetűk mögött végül is erre szövetkezett volna néhány tisztességes ember, akkor.

Hesztera Aladár