"Mélységes mély a múltnak kútja" II. - 2010.05.26.

Ősz Iván (Mészáros Hugó) levelei tele vannak szombathelyi emlékekkel, vélt vagy valódi sérelmekkel. Tudjuk, hogy ezek az üzenetek nem a nyilvánosság igényével íródtak. Az egykori tényeket az idő is átszínezhette. A bennük található indulat, fájdalom, elfogultság a remélhető kiadás esetén számos értékelő, pontosító jegyzetet igényel majd. 

III.

Ősz Iván 1959. január 12-én ezt írta pécsi barátjának:
       „Bevallom, irigylem is Pécset, nemcsak azért, mert titeket is elragadott, hanem az egyetemért is. Eszembe jut vedlett is siheder korom, amikor nagy öntudatú szülőföldemnek csak a kisujját kellett volna kinyújtania, hogy a pozsonyi egyetem hazátlanná válása után ott kapjon helyet. Sohasem felejtem el a régi tanácsülést, amelynek jegyzőkönyveit volt szerencsém akkor körmölgetni. Füttykedvelő polgármesterünk illő közönnyel közölte a dagadtfejű tanáccsal (Ujváry, Horváth Gyuri, Gerlechfalvy, Tura Jóska, Alexy), hogy a kormány a pozsonyi egyetemet hozzánk akarja áttelepíteni, de az elhelyezésről a városnak kell gondoskodnia. Bölcsen elhatároztatott, hogy nem kell, a város nem tudja elhelyezni. Szerettem volna felüvölteni, de akkor már egy régebbi közbeüvöltésem során tudomásomra adatott, hogy pofa be, azért vagyok csak ott, hogy körmöljek, de beleszólási jogom nincs. Ahogy elnéztem az akkor hozzám képest öreg bölcseket, eszembe jutott a kőszegi kupaktanács, amelyet a déli vaspálya társaság kérdezett meg, nem lenne-e kifogása, ha az első nemzetközi vasútvonalat kőszegi földeken keresztül irányítanák Nagykanizsa, Zágráb, Fiume felé. A bölcs kupaktanács elszörnyülködött, mi lesz a fuvarosaikkal, akik abból élnek, hogy az eladó portékát szállítják messze vidékre, és mi lesz a jó levegőjükkel, ha a mozdonyok füstje büdösíti el azt. Akkor jó szülőföldünk bölcsebb volt, adta a földet vaspályának, indóháznak (milyen bájos elnevezés), csakhogy a vasútvonal ott menjen keresztül. Nem fizetett rá. Az egyetemet is el tudta volna helyezni. A szűklátókörű kalmárszellem, mely akkor uralkodott, csak a hasznot leste akkor, csak a pénz érdekelte, a szellem nem. Így aztán le is maradt most már mindörökre. No de ennek az oktalan kitérésnek semmi köze a lényeghez. Bárdosi Németh János is hiába küzdött, hogy Dunántúl irodalmi központja szülőföldje legyen. Akkor már az egyetem nagyobb vonzó ereje érvényesült a természetes adottságok fölött. Ám olyan kicsi lett a régi Dunántúl is, olyan mindegy, hol van a szellemi központja. Ez most már csak az új nemzedéket érdekelheti, a kidöglött rossz gebét nem."

*
IV.

1962. III. 7-én a pécsi Jelenkorról és a központosított irodalom viszonyáról elmélkedett:

„Ne haragudj, drága Jánosom, hogy utólagosan beleütöttem az orromat a Jelenkor dolgába, és Téged is zaklattalak a közvélemény-kutatás summázatával kapcsolatban. Gondolom, éppen az a körülmény, hogy régi elved: hogy egyetemes irodalom van csak, minden illetékes helyen tetszést aratott, ez is arra utal, hogy a Jelenkor ne csak dunántúli írásokat közöljön, hanem közöljön minden arra érdemes magyar írást. Azzal, hogy a Dunántúl már régóta szeretett volna dunántúli folyóiratot teremteni, nem az elkülönülés vágya, hanem éppen az egyetemes magyar kultúra és irodalom szolgálatának vágya nyilatkozott meg. Gondolom, hogy azok, akik dunántúli folyóirat megteremtéséről álmodoztak üres zsebekkel, azoknak a hajdani íródeákoknak a lelki rokonai lehettek, akik az elmúlt századok folyamán a böszme főurakat rá tudták venni arra, hogy birtokaikon könyvnyomtató műhelyt állíttassanak fel, csak így kerülhetett olyan vacak helyekre is, mint Sárvár, Monyorókerék stb. könyvnyomtató műhelyek kerülhettek. Ezek sem a dunántúli íródeákokat szolgálták, hanem az ország egyetemes kultúráját, és Erdősi Sylvester János meg Heltai Gáspár stb. munkáival szolgálták az egyetemes magyar kultúrát. Vagyis Dunántúl mindig kivette a maga részét az ország kulturális emelkedésének előmozdításában. Ezt teszi a Jelenkorral is. (...)

            Sok összekaparni való emlék volna Dunántúlon még Vajda Jánosról is, Vas Gerebenről is, a Kisfaludyakról is, Kunoss Endre, Szelestey László, Szepessy László, Illyés Gyula, Babitsról is. Minden emlék érdekes, és minél előbb jobb összekaparni. Mert sok emléket már úgyis csak a szájhagyomány őriz. Szóval anyag bőven akad, csak ember legyen az összegyűjtéséhez."

*
V.

1962 decemberében egy indulatos bekezdésben - dr. Smidt Lajos kapcsán - saját életének nagy fordulatát is szóba hozta:

„Örülök, hogy Érsekújvári Lajos poémái is köpcösödnek, ő se igen vesz tudomást róla, hogy nem fordultam fel, pedig azt hiszem, 1945-ben éppen akkor csúszott meg a kő a lábam alatt, amikor őt az Emberbaráti Kórházhoz sebész főorvosnak beemeltük a Steinerrel szemben, s ezzel alkalmat adtunk Stirling Emilnek és strómanjának, Horváth Ketyó Istvánnak, a földkerekség leghülyébb és legaljasabb fráterének, hogy a vármegyéhez intézett förmedvényükben az Emberbaráti Kórház még kéznél levő ingyenes tisztségviselőit, köztük engem is, fasisztának nevezzenek. Ketyó azóta az örök bírótól megkapta már a hasba rúgást, pedig jobban szerettem volna, ha énrám bízta volna ezt, legalább le is köphettem volna az ilyen rongy embert. No, de hagyjuk ezt, Érsekújvári erről nem tehet. Csak én tehetek róla, hogy a férgeket nem tudtam eltaposni, amikor annak eljött az ideje. De hát a kágyulákat eltaposni is utáltam. ..."

 Lőcsei Péter