"Mélységes mély a múltnak kútja" - 2010.05.18.

A közelmúltban két kedves ismerősöm jóvoltából olyan dokumentumokat kaptam kölcsön, amelyeket mindenképpen szeretnék megjelentetni. Ősz Iván, Kocsis László, Székely László, Bárdosi Németh János, Kincs Elek megsárgult kéziratlapjai, gépiratai Szombathely múltjával, a város egykori szellemi életével, a Faludi Ferenc Irodalmi Társasággal, a szétszóródó értékekkel vannak összefüggésben. A levelek, feljegyzések alapos feltárása, jegyzetelése, a kiadás előkészítése hónapokat, akár éveket is igényelhet. Néhány - fontosnak tartott - részlettel csupán a feladat nagyságát és a várható eredményeket szeretném előlegezni.

I.

            Az első idézet a város egykori polgármesterének és költőjének, Mészáros Hugónak (Ősz Ivánnak) egyes szám harmadik személyű pályaképéből való:

„Ősz Iván (családi nevén Mészáros Hugó) született Szombathelyen, 1892. április 1-jén egyszerű szülőktől. A gimnáziumot Szombathelyen végezte, majd joghallgató lett, és államtudományi doktorátust szerzett. A gimnázium elvégzése után azonban rögtön kenyérkereső munkát keresett, fél évig ügyvédi írnok, majd három és fél éven át törvényszéki és ügyészségi díjnok volt. 1914 áprilisában szülővárosa szolgálatába került, ahol 1915. december 18-án közgyámmá választották. Ettől kezdve állandóan szülővárosát szolgálta, amely 1941. március 31-én polgármesterré választotta. Szülővárosa szolgálatában állott mindaddig, amíg 1944-ben a német Gestapo hivatalából elhurcolta, és fogságba vetette.

            Irodalmi érdeklődése már a középiskolában kezdődött; Petőfin és Reviczky Gyulán nevelődött. Első verse 1907-ben a Szombathelyi Újságban jelent meg. 1908-ban pedig a másik helybeli lap, a Vasmegyei Hírlap közölt tőle verset. Érettségi után 1910-ben a díjnokoskodás mellett a Vasmegyei Hírlap szerkesztőségébe is belépett, mert itt minden héten kétszer két lapoldalt kapott, ahol szépirodalmat közölhetett. Vas megyei és dunántúli kezdő írók verseit, tárca-elbeszéléseit közölgette a lapban. Első verseskönyve Rőzselángok címmel még 1909-ben jelent meg. Kocsis László iskolatársával együtt diákkori verseit adta ki ebben osztálytársai segítségével, akik előfizetőket gyűjtöttek, hogy a nyomdaköltségeket előteremtsék. Ebben az évben az iskolai önképzőkör 10 koronás arany jutalmát is ő kapta meg egy önképzőkörhöz benyújtott verséért. Következő kis verskötete saját költségén 1917-ben látott napvilágot családi neve alatt, Hazafelé címmel. Ezután azonban írói nevet választott, s ettől kezdve Ősz Iván névvel írogatott. A fővárosi lapok közül először a Független Magyarország közölgette verseit és tárca-elbeszéléseit 1911-ben.

          Ezt követően Kiss József irodalmi hetilapja közölgette verseit. 1920-ban a Petőfi Társaság lírai verspályázatán neki ítélte a Grünwald-díjat. Közben nem adta fel a reményt, hogy szülővárosában is fel lehet élénkíteni az irodalmi életet. Állandóan írogatott a helyi és a járási székhelyeken megjelenő hetilapokban. 1920-ban szülővárosa íróival és képzőművészeivel együtt újjászervezték Vasvármegye és Szombathely Város Kultúregyesületét, melynek irodalmi szakosztálya felvette a Faludi Ferenc Irodalmi Társaság nevet.

          Még ebben az évben összehozta a dunántúli és Vas megyei költők antológiáját Tavaszi Könyv címmel. Ennek a kötetnek a megjelenését csak az tette lehetővé, hogy a Szombathelyi Népnyomda akkori dolgozói munkaidő után ingyen vállalták a könyv előállítását. Elévülhetetlen példamutatás volt ez az akkori sanyarú viszonyok között. (...) Közben, még 1921-ben Vasvármegye és Szombathely Város Kultúregyesületének Faludi Ferenc Irodalmi Társaságában kezdeményezte, hogy a társaság emléktáblával jelölje meg Faludi Ferenc szülőházát Németújvárott. Ez még 1921 júniusában, a terület Ausztriához csatolása előtt való utolsó vasárnapon az emléktábla leleplezési ünnepségével meg is történt.

          1925-ben ugyancsak az ő kezdeményezésére az irodalmi társaság márvány emléktáblával jelölte meg Sárvár községben azt az iskolaépületet is, ahol Gárdonyi rövid ideig lakott és tanított. Bárdosi Németh Jánossal együtt emléktáblát szerzett annak a sárvári kápolnának a falára is, amely mellett piheni örök álmát a hagyomány szerint Tinódi Lantos Sebestyén is a sári atyák között..."

II.

          Ősz Iván 1958 áprilisában meghitt barátjának számolt be újabb írásairól. Leveléhez néhány verset is mellékelt. Valamennyit 1956 őszén vetette papírra.

Lámpagyújtás előtt a karosszékben

Mondj egy nevet. Idézz egy régi arcot.
Aztán ne nézz rám, kedves jóbarát.
A szemem könnyes. Tudom, mit akartok.
Szebbé tenni a rám hullt éjszakát.

De hiába! Ha két karom kitárom,
Hogy a szívemre vonjam fejedet,
Fölébredek, te sem vagy itt barátom.
Játszott velem megint a képzelet.

(56. IX.)

Tücsökcirpelés

Bősz tank ugat, vad akna robban.
Az ember gyilkol megbomoltan.
A bomba erdőt szaggat össze.
Vérző szív hull sok száz a rögre.
Az üszkös asztag feketéllik.
Halálhörgés jajong az égig.
A széles mező csupa sebhely.
A világ vonít gyűlölettel.

S egy csonka fa alatt a fűben
Tücsök ciripel együgyűen.
Együgyűen, de boldogan.

Zokogni kezdünk rajt sokan.

Rablólovag-vár alatt

A várkapu csak omladék.
Nem áll előtte őr.
Omló tornyában csak a szél
Huhog a mult felől.

Rablólovag élt egykoron
A kőfalak mögött.
Ki-kirohant, gyilkolt rabolt
És népet üldözött.

Így vásott el rongy élete
S az enyésző tetem
Fölött valahol már csupán
Katángkóró terem.

Utóda kényes grófi lény
Nem kérkedik vele,
Sőt letagadja gőgösen,
Mert más már a neve.

A nép pedig már csendesen
Dolgozgat odale.
Hangot nem hallat a lovag
Felől a kutya se.

Én sem emelek sírkövet
E pár sorral fölé,
Ami belőle megmaradt,
Úgyis az ördögé. 

(56. XII.)

Lőcsei Péter