Kultúra

Repkényszaggatás - 2011.10.15.

2011. október 15.

A Széchenyi-díjas kémikus, gyógyszerkutató Görög Sándor tudományos publikációk egész sora után most saját és családja történetének megírásába fogott, személyes emlékeit kiegészítve a 20. század társadalomrajzával. A 77 éves akadémikus fél éve megjelent Repkényszaggatás című könyvének első kiadása már el is fogyott, az Akadémiai Kiadó utánnyomásra készül.

Az öreg síremlékeket időnként meg kell szabadítani a repkénytől, különben mindent beborít, elfed, s alatta megszűnik az élet. Görög Sándor 60 év után előbb nagyapjának sírjáról szaggatta le a leveleket, aztán a múltat szabadította ki a rátelepedő  felejtés alól. Úgy érezte, olyan ismeretek és dokumentumok birtokában van, amelyek sokak számára tanulságosak lehetnek.

Görög Sándor 1933-ban keresztény családba született Szombathelyen. A püspöki elemi iskolába járt, naponta ministrált, a lehető legvallásosabb nevelésben részesült. Csak 1944 áprilisában, nem sokkal a német megszállás után fedte fel előtte édesapja zsidó származását. Családtagjait, köztük szüleit és 13 éves nővérét  hamarosan Auschwitzba hurcolták, ahonnan nagynénje kivételével egyikük sem tért vissza.  A 11 éves Sándort azonban édesapja barátjára, Prugberger József doktorra bízta, akinek sikerült őt a kőszegi Isteni Ige Társasága missziós házába menekíteni. A verbita atyák saját biztonságuk kockáztatásával rejtegették, s mivel az ifjú Sándor akkoriban papnak készült, 1948-ig a rendházban maradt mint növendék.

A családjával történt szörnyűségről csak 1946-ban szerzett tudomást.  Felnőtt fejjel aztán hozzájutott azokhoz a dokumentumokhoz is, amelyeket szülei még elhurcolásuk előtt Csupor Sándor szombathelyi ügyvédre bíztak. Az egytől-egyig megőrzött iratokból és levelekből ismerte meg azt a hiábavaló küzdelmet, amelyet szülei folytattak a hatóságokkal, hogy mentesüljenek az egyre szorongatóbb diszkrimináció alól.     

Görög Sándor mindezt, és életének későbbi szakaszait is az olvasó elé tárja.  Könyvéből kiderül például, hogy 1956-ban ugyan nem játszott jelentős szerepet a forradalomban, de szegedi egyetemistaként beállt a Nemzetőrségbe, ami miatt később meghurcolták, derékba törték éppen induló tudományos pályáját. Nem éppen jószántából hagyta el a várost, de ennek köszönheti, hogy a gyógyszeriparba került, ahol aztán komoly tudományos pályát futott be. 53 éve gyógyszerkutató, amit a világ legérdekesebb dolgának tart, így ma már a Szegedről való „elűzetését" is inkább pozitívumként értékeli.

A kötetben nem próbálja az olvasót szakmai részletekbe beavatni, élvezetesen ír viszont a kémia és a művészetek kapcsolatáról. (Olyan kérdésekkel foglalkozik, hogy mondjuk  az operák szerelmi bájitalai mint tudatmódosító altatószerek hogyan viszik előre a cselekményt vagy hogy a komolyzenéből ismert témavariációk szerkezete hogyan állítható párhuzamba a gyógyszerek és gyógyszer-szennyezések szerkezetével - hogy csak két példát  említsünk.)

A legtöbb életrajzíróhoz hasonlóan végül  felteszi a kérdést: ki is ő valójában? Zsidónak nem tekinti magát, nincs ilyen identitástudata, hiszen nem így nevelték. Magyar ő, sokkal inkább, mint azok, akik ezt lépten-nyomon harsogva demonstrálják. De amit a legfontosabbnak tart:  vallásos hitének elvesztése ellenére az általa igen magasra emelt etikai normákat sosem hágta át, ezért a legpontosabb, ha etikus emberként, homo ethicusként   jellemzi magát.

A könyv szombathelyi bemutatóján, a Markusovszky Kórház Pethő Ernő Könyvtárában Horváth Boldizsár mondta el a könyv elolvasása nyomán született gondolatait, hozzátéve: a kötet lapjain egy a társadalommal és magával is megbékélt, elégedett ember szól az olvasóhoz.

Görög Sándor - akit ez alkalommal sokan ismerősként üdvözöltek -  azt mondta, nem érzi magát főszereplőnek. A könyvet azért írta meg, mert úgy érezte, különösen a megélt keserűségek tanulságul szolgálhatnak a jelen és a későbbi generációknak. Meggyőződése, hogy egy ilyen, a 40-es évek szörnyűségeit feltáró könyv többet jelent, mint néhány statisztikai adat. Az asszimilációval kapcsolatos vitákra utalva azt mondta, szülei esetében ez  sikertelen volt, hiszen így is elpusztították őket, ő mégis hálával gondol rájuk, és fejet hajt bölcsességük előtt, mert döntésükkel szép és nyugodt gyermekkort teremtettek számára.

 

ti