Remekel a Capella Savaria - 2011.03.12.

2011. március 11-én este a szimfonikus bérlet keretében adott hangversenyt a három évtizedes múltra visszatekintő Capella Savaria. És micsoda három évtized volt ez!

A szünet előtt három Pergolesi-mű hangzott el. Az amúgy is remek választást időszerűsége is indokolta: pár nap múlva, március 16-án lesz 275 éve, hogy huszonhat évesen örökre lehunyta szemét  Pozzuoli ferences kolostorában. Az ekkora tehetség ennyire korai halála mindig felveti a megválaszolhatatlan kérdést: miket alkotott volna még, ha megéri az öregkort?

Az első mű concerto volt, a jó kéttucatnyi muzsikus állva zenélt, csak azok ültek, akik másképp nem kezelhetnék hangszerüket. Lendületes, szép, késő barokk muzsika (mi késő és mi korai, ha Pergolesi 25 évvel született Bach János Sebestyén után, de 14 évvel előbb elköltözött az árnyékvilágból?).

Elbűvölő darab következett, egy G-dúr fuvolaverseny, Bertalan Andrea puha hangzású fafuvoláján nagyot alakított, a megérdemelt taps és virág után szerényen  beült a kis zenekarba és átengedte a főszerepet Zádori Máriának.

Amióta ismerem, nem változott semmit, nem kopott meg rajta semmi. Az együttessel évtizedek óta halmoz sikert sikerre. Most a szerző egyik legmeghatóbb darabját adták elő. A mű szinte közvetlenül Pergolesi halála előtt készült, az a-moll Salve Regina afféle hattyúdal. A katolikus zsolozsma négy Mária-antifónájának egyike az Üdvözlégy, királyné, irgalmasság anyja; az egyik sort a szerző egészen biztosan komolyan gondolta: „...et Jesum, benedictum fructum ventris tui nobis post hoc exilium ostende...", tudta már, hogy számkivettetése hamarosan véget ér és ez a kérés esedékessé válik. A rövid latin mű egyszerűségében lenyűgöző, kivált Zádori Mária hatásvadászattól mentes előadásában.

A szünet után Haydn következett: az ő műveinek jegyzékéből azért sejteni lehet, hogy az előzőnél háromszor hosszabb életpálya folyamán mennyit terem meg a tehetség és szorgalom tökéletes elegye. A ritkán játszott kettősversenyhez előretolták a csemballót, hogy Szekendi Tamás láthatóan csillogtathassa fölényes tudását, Kalló Zsolt meg melléje lépett, így játszotta a hegedűszólót (közben azért be-besegített a többi hegedűsnak). Egyik tétel szebb, mint a másik. A műsort Haydn alig megszámlálható szimfóniának egyike, a névvel is rendelkező Alleluja-szimfónia zárta, immár öt kiváló fúvós is segítette a szép hangzást. Ha belesüppedünk Haydn szimfóniaszerkezeteinek megszokott rendjébe, győzünk csodálkozni azon, hogy a menüett után nincs tovább, a taps így 2 másodpeces késéssel tört ki. A nagy sikert az első tétel megismétlésével hálálták meg.

Jó, hogy a szimfonikus sorozatba a Capella Savaria is bekerült. Reméljük, még sokat hallgathatjuk őket.

Cholnoky Péter