Kubik Anna, a keresztény értelmiségi - 2011.03.27.

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) szombathelyi szervezete március 24-én délutánra, a Pannónia emeleti termébe hívta meg beszélgetésre Kubik Anna színművésznőt.

Az est roppant családiasan zajlott le, a kerek asztalokon gyertya égett, a közepes méretű közönség (hírterjesztés!) szépen elfért, de annyian azért voltunk, hogy (sajnos) mikrofonra szorultunk.

Horváth Sándor köszöntette a jókora tapssal üdvözölt kislányos, törékeny művésznőt. Mindjárt gratulált is frissen kapott Kossuth-díjához, Kedvcsinálóként Pados Eszter hegedűművész Bach  h-moll szólódarabjának egyik nehéz tételét adta elő, gyönyörűen. Majd megindult társalgás a vendég és a belőle kitűnően felkészült Pézenhoffer Brigitta, a szombathelyi televízió műsorvezetője közt.

Mindjárt a Bach-zenéről: kiderült, hogy a Kubik-család első bakelitlemeze Bach d-moll toccata és fugája volt. Aztán szóba kerültek a gyökerek, Ősi, az ezeréves Veszprém megyei falu, az ott élő családtagok, köztük a még jó egészségben leledző édesanya. Meg a hagyomány továbbadása: Kubik Anna lánya nagyon szívesen hallgatja falusi nagymamájának történeteit.

A vidék nem az a sötét, a fővárostól fényévekkel elmaradt terület, mint odafenn sokan gondolják: falusi, kisvárosi tanítóitól, tanáraitól sokkal többet tanult, a tabunak számító eseményekről is bátrabban beszéltek, mint nagy helyen mások. Igazán a főiskolán (amely most már egyetemmé lépett elő) tapasztalta meg, hogy pesti évfolyamtársait ő látta el olvasnivalóval és nem fordítva. Igaz, orvosnak készült, de még gimnazista korában rájött arra, hogy nem bírja a vért, és már akkori tanárai az irodalom, a színház felé fordították érdeklődését. Jelentkezett is a főiskolára, de csak két évvel később vették fel; eközben egy csodálatos könyvesboltban folytathatta önművelését és találkozhatott az akkori legnagyobb irodalmi nagyságokkal. A Ki mit tud? sokat segített: a zsűri nagyjai elárulták, miféle fogásokkal kell élnie annak, aki be akar jutni, például ments Isten, hogy hosszú verssel álljon elő. Be is jutott.

A végzés után bekerült a nagyok közé a Nemzetibe, a sok nagy név közül Sinkovits Imréé emelkedik ki, miután megnézte a kis kezdőt, nyomban afféle pótapaként egyengette útját. A sok-sok jó szerep közül a legtöbbet persze Árvai Réka négyrétű szerepe volt Sütő András: Ádvent a Hargitán című darabjában. A művésznő lebilincselően beszélte el a darab kalandos útját a bemutatóig; különös módon az ügyeletes besúgó rögzítette legpontosabban a siker nagyságát: hogy 30 percig zúgott a taps, hogy a művészek nem hajoltak meg, tiltakozásul az ellen, hogy Sütő András nincs ott az ősbemutatón, hogy Kubik Anna látnivalóan valakit keresve lement a nézőtérre (mindenki értette, hogy Romániából el nem engedett szerzőt kereste), majd leterítette hárászkendőjét és érzékeltette, hogy ez most Sütő Andrást jelenti. Mi is szinte ott voltunk ezekben a forró percekben.

Mit is jelent manapság keresztény értelmiséginek lenni? A színésznek ezer módja van arra, hogy egyáltalán nem szájbarágóan, de meggyőzően példát mutasson a közönségnek. Szóba kerültek a díjak is: nagyon örült az alternatív Kossuth-díjnak, meg az ennél kisebb, de legalább olyan fontos díjaknak is, a Reményik Sándor-díjtól a Tamási Áron-díjig. És most a Kossuth-díj! Annyi személyes veszteség után, ott állni a Korona közelében és átvenni ezt a szép kitüntetést! Még könyv is jelent meg nemrég Kubik Annáról. A beszélgetőpartner fel is mutatja a közönségnek. A művésznő sietve kijelenti, hogy anyagilag nem érdekelt a könyvben, csak hosszas rábeszélés után járult hozzá, hogy megírják, de most már ő maga készítette el személyes visszaemlékezéseit.

Majd a közönség is kérdezhetett. Hogy mit szól a hajdani Nemzeti Színház villámcsapásszerű átnevezéséhez, a mostani Nemzeti Színházhoz; őszinte, de tapintatos válaszai után jött az utolsó kérés: mondja el Tóth Bálint: Magyar litánia című versét. Bár sok helyen ezt kérik tőle (a Heti Válaszban a minap vele készült interjú szerint is így van ez), kicsit meghökkent a kérésen; kiderült, hogy éppen a minap kereste föl a 81 éves költőt. És el is mondta a nagy pert a Megváltóval: megbocsássunk-e, megbocsáthatunk-e ellenségeinknek. Pici alakja közben óriássá nőtt, hangja hihetetlen magasságba és erőbe emelkedett.

Dörgő taps, érezni, hogy vagy keresztények azaz krisztusiak leszünk, vagy megszűnünk.

Cholnoky Péter

Fotók forrásai:

kultura.hu

programok.bekesmegye.com

foto.szinhaz.hu