A Karnevál csöndes gyöngyszeme - 2011.08.29.

- Bognár Szilvia népdalénekes és Kónya István lantművész az evangélikus templomban -

Rutafának sok szép ága - ezzel a címmel szerepelt ez a szép este a Savaria Karnevál programjában. Az iszonyúan meleg nap után sokan vágytunk valamilyen felüdülésre; és ebben bőven volt részünk.

A népdal és a lant csöndet igénylő művészet: Bognár Szilvia az est elején becsukatta a templomajtót, hogy az utca zaja még kicsit se szóljon bele a műélvezetbe. Mindkét művész felváltva magyarázta el a közönségnek, mit is fog hallani.

Balassival kezdték: Borivóknak való; a pünkösdre írt csodás versnek pompás dallam tartozik. Ehhez kapcsolódott pár istenes ének. Aztán jött a szerelem, a Mária-tisztelet, a jeles királyok, Szent István és Szent László dícsérete, históriás énekek részletei, zsoltárok, és még sok más gyönyörűség. A szép hangú énekesnő pihenése alatt a kiváló lantművész és -tanár régi magyar lantdarabokat játszott: legnagyobb részüket külhonban jegyezték le vándorló magyar diákok, vagy legalábbis ott maradhattak fenn az itthon nyilván elpusztult kottafejek. Szinte mind régi ismerősként hatott!

Nem is tudjuk, milyen régi dalokat hallottunk: jó részüket a XVI-XVII. században vetették papírra, de ennél sokkal régebben megszülethettek ezek a dallamok, hiszen a 4-500 éve leírt énekek egy része máig él a nép ajkán: ha még fél évezred után is élnek, miért ne élhettek ugyanennyit lejegyzésük előtt is?

A meghittséget árasztó est ott fejeződött be, ahol elkezdődött: Balassi Bálintnál. A szűnni nem akaró tapsot három ráadással hálálta meg a két művész, az utolsó szó jogán régi esti imádság hangzott el.

Hiszen a magyar népdal elválaszthatatlan a régi közös dallamkincstől. Búvópatakként hol egyházi énekként, hol történelmi eseményt megörökítő versként, hol meg szerelmes énekként bukkan elő.

Bukkanjon fel még sokáig!

  -ChP-