Bartók - elődök, kortársak, követők - 2011.07.15.

A 27. Nemzetközi Bartók Fesztivál nyitóhangversenyére július 11-én este zsúfolásig megtelt a Bartók terem. Bár a megszokott bérletesi arcok is szép számmal megjelentek, a többség a fesztivál messzebbről idevonzott vendégeiből adódott: sok fiatal arc, sok idegen szó. Milyen jó ez így!

Igric György, a Filharmónia igazgatója szólt először, remek tolmácsa ezúttal is W. Farkas László volt gyönyörű angolsággal. Marton Zsolt, Szombathely alpolgármestere nyilvánította megnyitottnak a fesztivált (a polgármester a másnap hajnalig tartó parlamenti ülésen szenvedett).

A hagyomány és a stílus megkövetelte, hogy az első szám Bartók Béláé   legyen: a Két kép majdnem száz éve hangzott el egy februárvégi szombati estén, kora nem látszott a művön: mind a Virágzás, mind A falu tánca tétel frissen, teljesen bartókosan szólalt meg Peskó Zoltán szuggesztív vezénylésével. Nem tehetek róla, de én érezni véltem ezen a zenén a tél végén már ott nyugtalankodó kortavasz leheletét. Már ennek végén nagy taps tört ki (a nagy számú külföldi jelenléte egyelőre megmutatkozott abban, hogy a mégoly óriási tetszésnyilvánítás sem ment át a magyaros vastapsba).

A zongora betolásának rituáléja után jött a nagy előd, az idén 200 éve született Liszt Ferenc ritkábban játszott A-dúr zongoraversenye, Ránki Dezső tolmácsolásában. Kölyök kora óta ismerjük, most meg már teljesen ősz a haja, de lénye ugyanaz maradt: roppant tehetséges, minden allűr nélküli, szerény, szinte antisztár, aki könnyedén, brilliánsan játszotta végig az egybeolvasztott három tételt; szerencsés helyet választottunk: nagyon jól láttuk mind a két kezét. Nagy élmény volt! A darab nem túl hosszú, szinte sajnáltuk, hogy már véget is ért. Persze hatalmas taps hálálta meg a remek előadást és könyörögte ki a ráadást. Liszt volt ez is, senki a közelemben ülők közül nem tudta megmondani, pontosan melyik. Andalítóan szép volt a mű is, meg az előadás is.

A hévséges nyári estén jólesett a kint eltöltött szünet¸ élvezet volt nézni a sokféle, látnivalóan roppant elégedett embert nyüzsögni, iszogatni, eszegetni.

A szünet után ismét Liszt következett. Talán még a szakemberek sem tudják pontosan, hányszor dolgozta át a „hírhedett zenész" a Goethe-drámából készült zeneművét. Ezen az estén talán a legritkább élmény jutott ki a közönségnek: az eredeti változat hangzott el. Az első tétel a címszereplő, a második a Faustot végül is megváltó Gretchen, azaz Margit, a végére marad Mefisztó; A lírai közép feledteti a világ minden csúfságát, az ördögi tétel pedig minden addigi dallamot előhoz, torzítva, gúnyolódva. Mégis Gretchen dallama tart ki végig, torzítatlanul, győztesen. A darab rendkívüli erőfeszítéseket követel meg a zenekartól és a karmestertől. Mindkettő derekasan helytállt. A zenekar egyszerűen nem volt hajlandó felállni a vendég dirigensnek szánt, teljesen jogos tetszésnyilvánítás alatt.

Csodás, sokat ígérő kezdet volt ez az este.

Cholnoky Péter