Az évad koronája - 2011.07.10.

A 2011-es tavaszi fél évad utolsó bemutatója Arthur Miller immár klasszikussá vált  darabja, Az ügynök halála volt.

Végén csattan az ostor. Az amúgy is nagyrészt sikeres félév legjobb előadását láttuk. Valló Péter rendezése a szakmai kiválóság összes jegyét magán viseli. Az adott pici teret mesterien használja ki, az akár csak közepes képzelőerővel megáldott néző is a dráma helyszínein érzi magát. Hamvai Kornél új fordítása közelebb hozta az immár öregedésnek indult magyar szöveget. (Vajon az eredeti angolt is fel-felújítják időnként?)

De a siker oroszlánrésze a Willy Lomant alakító Jordán Tamás. Mintha rászabták volna ezt a valóban tragikus szerepet, egy hazug világ összeomlásának szomorú történetét. Pedig nem könnyű a dolga: meg kell küzdenie a nagy árnnyal, Tímár József legendás alakításával. Sikerült. A szörnyű végben érkező sovány - vagy talán éppen hatalmas - vigasz („mégis szeretett a fiam!") segít feloldani az egyébként tömény, vegytiszta keserűséget.

Méltó párja felesége, Linda, illetve a szerepet alakító Kiss Mari. Minden szavát elhisszük. Pedig nem mondhat sok igazat: ő is az álomvilág lakója. A két fiú közül Biff ragadja meg jobban a nézőt, Orosz Róbert remekül hozza a fantasztát, az örök vesztest, az apja korábbi kisiklásának áldozatát. Happy - már a neve is mutatja - látszólag könnyebben viseli a gyűrődést, Kálmánchelyi Zoltán jól adja vissza a látszólag jobb sorsot kifogó fivért, aki talán ezért még jobban szenved ebben a fojtogató világban. A kisebb szerepet játszók mind dicséretet érdemelnek: Endrődy Krisztián (Bernard), Szenkovics Petra (Nő), Ujlaky László (Charley), Avass Attila (Ben bácsi), Kelemen Zoltán (Howard Wagner), Unger Tünde (Jenny), Vass Szilárd (Stanley), Varga Dóra (Miss Forsythe) és Lévai Tímea (Letta).

Sok jó rendezői megoldás teszi megrázóvá a darabot, csak példaképpen: az irreális Ben bácsi szinte a mennyből jelenik tökéletesen elérhetetlen dolgokról szóló szövegével; vagy az a tény, hogy a nézőt a rendező (igaz, az író is) megkíméli a meghalás végignézésétől, a requiem nem átugorja a végkifejletet, hanem tökéletesen zárja le a darabot.

Az egyik fő mondanivaló, amelyet egyébként szinte csattanónak épített be Arthur Miller, az, hogy Biff középiskolai hanyatlásának kezdetét az apja hűtlensége váltotta ki, mára már sajnos olyan gyakorivá, sőt talán elfogadottá vált, hogy picit történelemnek érezzük a drámát. De ez nem a darab hibája, hanem a miénk.

Jobbnak és főként igazabbnak kell lennünk.

Cholnoky Péter