Közélet

Kőszegen marad a fémesmester hagyatéka - 2010.12.03.

2010. december 4.

Megvásárol néhány műtárgyat a nyáron elhunyt művész, Kodolányi László hagyatékából Kőszeg. A képviselő-testület úgy döntött: egyelőre 1 millió forintot költ az alkotásokra, amelyeket Kodolányi más műveivel együtt szeretne méltó helyen kiállítani.

Kodolányi László három évtizeden át élt és alkotott Kőszegen. Köztéri munkái  hozzátartoznak a város arculatához. Az ő alkotása a vár bejáratánál a Jurisicsot és a Szulejmán szultánt ábrázoló emléktábla, de ő volt a kőszegi cégérhagyomány megújítója is saját maga kovácsolta céhjelvényeivel. Fémesmesternek tartotta magát. Fiatalkorában főleg ékszereket, később lámpákat, különböző formatervezett tárgyakat készített megrendelésre, majd a 90-es évek elején a szobrászat felé fordult.

Fia, Kodolányi Sebestyén azt meséli, hogy a rendszerváltás után nehéz időszak következett, édesapjának megrendelései nem nagyon voltak. Ezért aztán úgy döntött, hogy a felhalmozott tudást a képzőművészetben kamatoztatja, s az utolsó 20 évben a szobrászat töltötte ki az életét.

Az utóbbi időben készült alkotásai közül néhány a kőszegi Öregtorony kertjében látható. A szoboregyüttest kimondottan erre a helyre tervezte. A Zwinger felső termében pedig a nyáron megnyílt kamarakiállítás darabjai vannak most is, igaz, a tárlat télen nem látogatható. Az itt kiállított művek közül néhányat - a Madarak című szoborcsoportot és a Fúga című két fali kisplasztikát - most megvásárolja, a Zwinger-kertben lévőket pedig gondozásába veszi a város - így döntött a kőszegi képviselő-testület. Dr. Mátrai István, a kulturális bizottság elnöke szerint a több száz éves múlttal rendelkező városnak meg kell őriznie az értékeit, ezért költenek most egymillió forintot a vásárlásra. Szeretnék, ha az országosan is elismert művész alkotásait, s az általa teremtett különös világot minél többen megismerhetnék. Ezért méltó, állandó kiállítóhelyet keresnek a műveknek. A tervek szerint Kodolányi alkotásai Tornay Endre András és Bartha László műveivel együtt a városi múzeumban vagy - felújítása után - a Jurisics-várban lesznek láthatók.

Részlet Kodolányi László ars poeticájából:

"Nekem a műhelyemben is van egy kis saját ócskatelepem, mert anyagot bármily csekély is, ritkán vagy nehéz szívvel hajítok el. Az ebben kotorászás sokszor nyújtott ötletet segítséget a munkámhoz. Egy vágás közben eldeformálódott lemezdarab, egy félbehagyott munka hirtelen meglátott váratlan görbülete, egy repedés... mind az anyag leplezetlen tulajdonságairól vallanak nekem - mint ahogy a nők, fák, virágok, állatok, levelek, kövek a szépség számtalan variációs lehetőségéről. Az elhervadt, szemétre hajított virág, még gyászában is hordoz valami megfoghatatlan, fura szépséget.
Mindannyian valahol ezt a megfoghatatlant keressük, és hogy ebből mi lesz, regény, kép, ékszer, szobor vagy akár szerelem, az az anyagtól és a bennünk rejlő „történettől" függ. S ha unokáink ítélete másként határoz, még mindig ott egy lehetőség, az ócskatelepi. Ha másként nem, hát így kapcsolva az örök körforgásba. Hiszen nem a régész határozza meg, mit fog találni a földben."

(ti)

Fotók forrása: 

artportal.hu