Közélet

Csak szeretetből - 2011.02.13.

2011. február 13.

Kevés a nevelőszülő Vas megyében. A gyermekvédelmi szakszolgálattól csak a gyerekek 30 százaléka kerül családokhoz, a többség gyermekotthonokban nevelkedik. Pedig a szakemberek szerint a 12 év alatti gyermekeknek legalább a fele családoknál is elhelyezhető lenne.

Csilláék új élete

-„Hiába szerettük volna, nem lehetett gyermekünk, úgyhogy elindítottuk az örökbefogadási eljárást. Közben lombikbébivel is próbálkoztunk, de nem sikerült. Akkor azt mondtam: nekem itt és most gyerek kell, nem bírom ki, ha nem lehet csemetém. Pont akkor ajánlották fel Istvánt, úgyhogy rögtön látni akartam. Elkezdtük látogatni, és egy hónap után hozzánk került".  Így kezdődött a celldömölki Biczó család új élete. Csilláék örökbe fogadott kisfia, István azóta 11 éves lett, de most már nem ő az egyetlen gyerek a családban. Az 5 éves Gertit 10 naposan hozták haza a kórházból. Csilla és férje lettek a nevelőszülei (őt még nem fogadták örökbe), de a kislány édesanyjával is tartják a kapcsolatot. Gerti szemmel láthatóan kiegyensúlyozott, vidám gyermek, bennünket is barátságosan fogadott, alighogy beléptem hozzájuk, már a szobáját mutatta és a mesefigurákat a tapétán. 

Csilláék története még így sem teljes. Két másik kislányt is neveltek már, akiket azóta más családok fogadtak örökbe. Legutóbb a 6 éves Vanesszát egy spanyol házaspár vette magához, miután Magyarországon nem találtak örökbe fogadó szülőket a számára.

Kevés a nevelőszülő Vas megyében

Csilláékéhoz hasonló család kevés van Vas megyében. Gyermekvédelmi szakellátásban, vagy ahogy korábban nevezték, „állami gondozásban" 450 gyermek él a megyében, de csak minden harmadik nevelőszülőknél. A többiek gyermekotthonokban, lakásotthonokban nevelkednek. Sőt, Vas megyében a legkisebb gyerekeknek még csecsemőotthont is fenntartanak, ami már nem is tekinthető általánosnak az országban.  A Vas Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat vezetője, Pados Zsolt szerint a 450 gyermeknek legalább a fele családoknál is elhelyezhető lenne. Olyan 0-12 éves korúakról van szó, akik biztosan be tudnának illeszkedni egy őket szeretettel fogadó családba.

Szeretet és anyagiak

A tapasztalatok azt mutatják, más megyékben sokkal jobb az arány. Magyarország északkeleti részén például sokkal kevesebben vannak az intézményekben nevelkedő gyerekek, a többség - néhol a 60-70 százalék - családban nő fel. A nevelőszülőket elsősorban a segíteni akarás motiválja, de nem titok, hogy olykor anyagi megfontolások is szerepet játszanak a döntésükben.  Egy-egy gyermek neveléséért ugyanis többféle juttatást kapnak. A szakemberek ezt olyan munkának tekintik, amely ugyan nem 8, hanem napi 24 órás, de a lelkiek mellett anyagi előnyökkel is jár. Kerekes Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés tanácsnoka szerint egy korábbi hitel miatt nehéz helyzetbe került családnak még segítséget is jelenthet, ha nevelőszülővé válik, és azt is érdemes figyelembe venni, hogy az idén bevezetett családi adókedvezmények a nevelt gyerekek után is igénybe vehetők.

A nevelőszülőkhöz került gyermek gyámság alatt marad, nevelőszüleivel való kapcsolata nem feltétlenül életre szóló, s általában a vér szerinti szülővel is rendszeresen találkozik. Vagyis a nevelőszülő nem helyettesíti a vér szerinti szülőt. A gyerekek elhelyezésénél arra is ügyelnek a szakemberek, hogy a testvérek lehetőleg a nevelőszülőknél is együtt maradjanak.

Intézményből családba

A gyermekvédelmi szolgálat szeretné bővíteni a nevelőszülői hálózatot. Ha többen vállalkoznának a feladatra, mindenki jól járna. A gyerekek számára az a legelőnyösebb, ha szerető családban nőhetnek fel, s nem titok, hogy ezzel a fenntartó önkormányzat már-már elviselhetetlenül nagy terhe is csökkenne. Jelenleg ugyanis az intézményben élő gyermekek költségeinek mindössze 40 százalékát fedezi az állam, a többit a megyének kell hozzátenni.

Talán vannak, akik nehezen szánják el magukat a döntésre, hogy „idegen" gyermeket vegyenek magukhoz. Csillának erről az a véleménye, hogy aki szereti a gyerekeket, annak nincs oka félelemre. „Semmi másról nem szól ez az egész, csak a szeretetről" - mondja.

(ti)

Nevelőszülőnek jelentkezni lehet:

Vas Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat
Szombathely, Vörösmarty u. 11.
tel: 94/514-590