Nyárbúcsúztató kirándulás a Várvidéken 2. - 2010.09.21.(galériával)
2010. szeptember 21.
Sopronkeresztúrról Sopron érintésével érkeztünk Rusztra. Elég nagy kerülőt kellett tenni, mert a Fertő partján haladó legrövidebb utat autóbuszok nem használhatják. Így viszont a dombok felől ereszkedtünk le a hajdani Magyarország legkisebb szabad királyi városába; fentről jól látható a tó víztükre és az azt körülvevő nádrengeteg. A hangulatos városkában két órás szabad programunk volt; a zegzugos utcácskákat, hangulatos tereket, ápolt udvarokat érdemes megnézni. Ekkor már olyan meleg volt, hogy jólesett árnyas padra húzódni.
Magunk nem bántuk meg, hogy a Kremayrhausnak nevezett városi múzeumot néztük meg. Az egykori piactér sarkában, a nála fiatalabb városház mellett álló polgárház utolsó ura 1989-ben bekövetkezett halála előtt a városnak ajándékozta az épületet és benne őrzött gyönyörű gyűjteményét. Szép bútorok, étkészletek és sok minden más sorjázik a két szinten, még játékmackó-gyűjtemény is van. Nagyon sok korabeli okmány sorjázik a tárlókban; csak mellesleg jegyzem meg, hogy I. Ferdinánd egyik kiváltságlevelében a latin szöveg a város nevét magyar helyesírással civitas Rusztiensisnek írja. A pincében éppen egy modern festő kiállítása volt látható. De nem hiányzott innen a ruszti és a nála jóval híresebb báty, a tokaji aszú bemutatása egy vitrinben, még hatputtonyos is van az üvegfal mögött. A magyar teremőr soproni születésű és neveltetésű lány, örömmel nyugtázta, hogy ennyi magyar látogatójuk nem volt még, mint idén.
Mások kávéztak, csodálatos magyarsággal beszélő, de valódi osztrák borász pincészetét nézték meg; ott olvasható a latin felirat: Extra Hungariam non est vita, si est vita, non est ita (Magyarországon kívül nincs élet, ha mégis van, nem az igazi). Szinte minden ház kéményén gólyafészek; kár, hogy a kedves madarak már valahol Afrika közepén tartanak vándorútjukon. Egy okkal több arra, hogy egyszer nyáron látogassunk el a gólyák és borok városába. A tóparti strandról nem is beszélve.
Ruszti látogatásunk megkoronázásaként már együtt néztük meg a piactér fölé magasodó Halásztemplomot. A furcsa alaprajz annak köszönhető, hogy a korai Árpád-kori román templom oldalához kétszáz évvel később kápolnát építettek, majd a román apszist gót szentéllyel meghosszabbították, végül a két épületet még mindig gótikus kereszthajóval egyesítették. Falain gyönyörű középkori freskók (nagyjából a jáki és veleméri falfestményekkel egykorúak); a kápolna egyik nőalakja valószínűleg IV. Béla feleségét, Árpád-házi Margit édesanyját, Laszkarisz Mária királynét ábrázolja: a monda szerint a rusztiak a Fertőből mentették ki, amikor férjével errefelé menekült a tatárok elől.
Rusztot elhagyva a már megtett kerülő úton visszafelé haladva kerestük fel magyar oldalról az 1989-es határnyitás és a páneurópai piknik emlékhelyét; Melocco Miklós szoborcsoportja a zöld rét közepén impozáns; a gyerekek nem állhatták meg, hogy az emlékharangot meg-megkongassák. Itt jön át Ausztriából a Fertőt körbejáró kerékpárút, az úton személygépkocsik is haladhatnak, a 2 méternél magasabb járművek áthaladását vassorompó akadályozza meg. Le is kellett szerelnie a tetőről a kerékpárokat az Ausztriából hazatérő tájékozatlan magyarnak. A gyerekek roppantul élvezték, hogy egyik lábuk osztrák, a másik magyar földön áll. Ha ezt látná Rákosi elvtárs! A helyszínhez tartozik a Magyar Tudományos Akadémia Széchenyi István emlékét ápoló fiatal hársfaparkja.
Már beborult, mire Fertőboz felé elindultunk. Itt remek borkóstoló és megérdemelt finom marhapörkölt várt ránk. Mire innen útra keltünk, ismét nekieredt a reggel óta csodálatosan elmaradt eső. A buszutazás unalmát a gyerekek versek szavalásával, konferálással űzték el.
Bár minden további kirándulásunk ilyen jól sikerülne!
Cholnoky Péter
