A túlélés törvényei

Oloffson Placid atya 2010. január 27-én, szerdán este a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium dísztermében tartott előadást. A zsúfolásig megtelt teremben a közönség mély áhítattal, együttérzéssel és ébredező vagy újraéledő optimizmussal hallgatta a 94. évében járó bencés szerzetes atyát.

Placid atya sokunk számára ismert személy. Lebilincselő egyénisége, a belőle áradó derű mindenkit magával ragad. Pedig akik ismerjük, azt is tudjuk, hogy nagyon viszontagságos, kínzásokkal teli életutat járt be. De mindezeket a dolgokat, amelyek alatt sokunk összeroppant volna, úgy meséli el, mintha egy szempillantás lett volna az életéből, és nem kínzásokról, kényszermunkáról, Pannonhalmáról való kitiltásról, a papi szolgálat gyakorlásának eltiltásáról lenne szó.
Az előadást szavakkal elmesélni nem igazán lehet, őt hallani, hallgatni kell. De azért megpróbálom összefoglalni az est élményeit. Az előadás közel két órán keresztül tartott, de egyikünk sem vette észre, hogy egy este röpült el Placid atya időutazásával.
Placid atya, előadását azzal kezdte, hogy gyermekkorában ő mindig hátrányos helyzetben volt, mert az iskolákban mindig ő volt a legfiatalabb, már 16 éves korában érettségi vizsgát tett. De erről a fiatalságról az idők folyamán az ő szavaival élve „teljesen leszokott", most már ő a legidősebb, bárhová megy.
Visszamentünk az időben az 1940-es évekre, amikor az atyát felszentelték és elkezdte bencés tanári munkáját. Ebben nem tudta kibontakoztatni magát, mert hamarosan letartóztatták, előbb Budapesten volt börtönben, majd a Szovjet Gulagra deportálták sok honfitársával együtt tíz éves kényszermunkára. Ott, a Gulagon értette meg, hogy a jó Isten miért is küldte ilyen messze, hiszen neki nem más volt a dolga, természetesen a munka mellett, mint a csüggedni indult társakban a lelket tartani. Kialakították a túlélés négy szabályát, ehhez kellett mindenkinek tartania nap, mint nap magát, hiszen enélkül senki sem kerülhetett volna vissza hazájába. A szabályok a következők:
1. A szenvedést nem szabad dramatizálni! Nem szabad panaszkodni, mert attól gyengébb lesz az ember.
2. Az öröm szükséges a túléléshez. Észre kell venni és keresni kell az élet apró örömeit.
3. Nem vagyunk tökéletesek, de itt és most meg kell mutatni, hogy különbek vagyunk rabtartóinknál. Ez mozgósítja az életenergiákat.
4. Ez a szabály kicsit vallásos: Akinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb. Ha a Jóistenbe kapaszkodunk, rájövünk, Ő is akarja a túlélésünket.
De ez a négy szabály a ma emberének is segítséget nyújt a mindennapok csüggedtségeiben.

A tíz hosszú év kényszermunkában a legnehezebb az volt az atya számára, hogy nem tudott szentmisét bemutatni. De a szükség csodákra képes, a jó Isten ezt is megoldotta, egyik lengyel rabtársától ostyát kapott, ami nekik nemzeti eledelük, az együvé tartozást szimbolizálja, egy másik rabtársa óriási szemű szőlőt kapott otthonról, abból adott a szentmiséhez, ennek a kinyomott leve lett az átváltoztatott bor alapja, így a rabok és Placid atya legnagyobb örömére lehetőség nyílt a szentmise bemutatására és egyben a szentáldozásra, ami plusz erőt adott a mindennapi hideg, szegényes koszt, és embertelen munka elviselésére.
De végre elérkezett az idő, amikor vonatra szállhattak, ami Magyarországra hozta őket. Ám az újrakezdés sem ment zökkenőmentesen. Szeretett Pannonhalmájáról kitiltották, nem végezhetett pasztorációs munkát, így a civil életbe kellett beilleszkednie. Tanári diplomával, doktorátussal, ládagyárban kapott munkát, de ezt is Isten nagyobb dicsőségére végezte egy zokszó nélkül. Mindenben Isten jelenlétét látta és kereste, meg is találta. A ládagyár után kórházi mosodavezető lett. Ebben a pozícióban is megállta a helyét, itt is mindig Isten útján járt és sokaknak tudott a szenvedésben vigasztalást nyújtani. A rendszerváltozás idején kezdett papi munkát végezni, a névtelenségbe burkolózva Budapesten, amit mind a mai napig korát meghazudtoló intenzitással végez, még ízületi problémája és az egy karmankó sem tarthatja vissza, ha a jó Istennek való szolgálatról van szó.

Placid atya derűje, életvidámsága, élni akarása és tudása, mindannyiunk számára követendő példa. Isten nagyszerű tanúja tárta ki szívét, és adott eligazítást, bátorítást az élet viharainak elviselésére. Mindezeket megkoronázta rubint misés áldásával, mellyel útra bocsátott bennünket.
Isten éltesse Placid atyát!

- Soproni Mónika Beatrix -