Hitélet

Folytatódik a Karitász-munkatársak képzése

2010. január 27.

A tavalyi év sikerén felbuzdulva 2010. január 9-én ismét elindult a Karitász önkéntesek képzése a Martineum Felnőttképző Akadémián. A képzés célja, hogy a programon való aktív és eredményes részvétel által a hallgató képes lesz a Karitász szervezetekben önkéntesként feladatot vállalni. A 120 órás, akkreditált képzésen a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász jelenlegi és leendő önkéntes munkatársai vesznek részt.

Fontos részét képezik az oktatásnak az ún. alapozó tárgyak, mint a Karitász teológiai alapjai, a katolikus egyház társadalmi tanítása, valamint a keresztény etika. Ezek után következnek azok a tárgyak, amik a szakmai feladatokra - mint például a családsegítés, gyámügy, betegjog, kórházi beteglátogatás - készítik fel a hallgatókat. A program keretein belül nagy hangsúlyt kap a számítógépes- és a pályázatírási oktatás is. Az előadások mellett intézménylátogatásokon és szakmai gyakorlaton is részt vesznek a hallgatók.

A 32 hallgató számára a képzésen való részvétel ingyenes, az előadók térítésmentesen vállalták az oktatást, minden felmerülő költséget a Karitász fedez egyházmegyei támogatásból.

A képzés a Martineum által kiadott tanúsítvánnyal zárul, melyet idén is a Szent Erzsébet-napi ünnepség keretében vehetnek majd át a Karitász munkatársai.

Kukor Eszter