Hitélet

Egyházmegyei ifjúsági farsangi bál

2010. február 2.

2010. január 30-án került sor az immár hagyományosnak mondható egyházmegyei ifjúsági farsangi bálra Szombathelyen az Egyházmegyei Ifjúsági Bizottság szervezésében. Ezúttal a Martineum Felnőttképző Akadémián gyűlt össze egyházmegyénk mintegy 15 plébániájáról a fiatalság. A bál elején Mikolás Attila, az Egyházmegyei Ifjúsági Bizottság titkára köszöntötte a résztvevőket, majd a svédasztalos vacsora után a Cascade együttes zenéjére mulattak a bálozók. Az este folyamán megérkezett hozzánk Dr. Veres András megyéspüspök atya is, aki - miután üdvözölte a fiatalokat - szívesen ült le közénk beszélgetni. Az éjféli tombolasorsoláskor értékes, szép nyeremények találtak gazdára. A fődíjat, amely egy csíksomlyói zarándoklat volt, az ISEUM TOURS Utazási Iroda ajánlotta fel. Tombolahúzás után az egész országban kuriózumnak számító élő karaoke show következett; dicséret illeti a sok bátor jelentkezőt, akik maguk és mindenki szórakoztatására emlékezetes produkciókkal rukkoltak elő.  Bálunk remélhetőleg az ökumené megerősödését is szolgálta, hiszen nemcsak katolikus, hanem  református és evangélikus fiatalok is elfogadták meghívásunkat.

-pk-