Hitélet

Önkéntesek és karitatív csoportok találkozója

2010. január 25.

Az idei szombathelyi ökumenikus imahét zárásaként a Jézus Szíve templom altemplomában találkoztak a város karitatív szervezeteinek dolgozói, egyházközségek és plébániák önkéntesei. Többek közt jelen voltak a Karitasz, a Református Nőszövetség tagjai, a plébániák karitatív csoportjainak vezetői. A Johanneum Evangélikus Diakóniai Központ, a Túróczy Szeretotthon, valamint a Vas megyei szakosított otthon és az Acsádi Idősek Otthona is képviseltette magát.
Az alkalmat közös ökumenikus istentisztelettel kezdte, ahol a liturgiában Fekete Szabolcs Benedek plébános úr szolgált, az igehirdetést Gregersen-Labossa György evangélikus lelkész végezte. Az istentisztelet után Tuczainé Régvári Marietta, a Karitasz igazgatója köszöntötte a jelenlevőket, beszélt a Karitasz munkájáról, nehézségekről, majd kötetlen beszélgetés következett. Az alkalom a helyiek által felkínált agapéval zárult.