Hitélet

Ökumené - Egység Krisztusban

2010. január 15.

Az ökumené görög eredetű szó, ami az ókorban az egész emberlakta földet jelentette. Ma így nevezzük azt a mozgalmat, amely a részekre szakadt keresztyénség egységre való törekvéseit kívánja előre mozdítani. Ennek teológiai alapja Jézus főpapi imádságában rejlik. Az Istenhez tartozás, a Jézussal való közösség Istenben azt követeli, hogy Isten fiai egyek legyenek! Jézus mondja: „De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem, hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem." (Jn 17,20-21).

Az ökumenikus mozgalom végső soron nem akar mást, minthogy a Jézus Krisztus által megvalósított isteni és emberi egység a mi világunkban is valósággá váljon. Célja, hogy az egyház, mint Krisztus tanítványainak testvéri közössége képes legyen egységesen megszólítani az evangéliumot, s ezáltal az egy, igaz Istenhez hívni az egész emberiséget.

Sajnos a keresztyénség csaknem 2 évezrede tartó történetében két nagy szakadás volt, amelyeknek nyomai ma is látszanak: 1054-ben, évszázados (teológiai, liturgiai, szervezeti) viták után szétvált a keleti és a nyugati egyház. A 16. század első felében pedig a középkori pápai egyház visszásságaira reagáló reformációs mozgalom következtében a nyugati egyház is részekre szakadt. A bajt tetőzte, hogy a reformáció sem vált egységes mozgalommá, hanem erősen differenciálódott, s területi valamint tanításbeli sajátosságaikat megőrző felekezetek jöttek létre.

Az egység keresése a 20. század elején kezdődött meg protestáns kezdeményezésre. Az ökumenikus mozgalmak eredete az 1900-as évek elején induló protestáns missziós munkában van. A misszió és az egység ugyanis szoros kapcsolatban állnak egymással. Eleink rájöttek arra, hogy sokszor épp a széthúzás miatt nem tudják eljuttatni a Megváltásról szóló örömhírt az emberekhez. Ezután konferenciákat szervezetek, s különféle testületek alakultak, hogy az egységet szervezeti keretek mellett valósítsák meg. A római katolikus egyház (csakúgy, mint az ortodox) sokáig nem csatlakozott ezekhez a törekvésekhez, vagy másmilyen módon képzelték el az egységet. 1938-ban megalakult Utrechtben az Ökumenikus tanács 14 tagból álló szervező bizottsága, de a döntő lépés (a háború miatt) 1948. augusztus 30-án történt, amikor Amszterdamban létrejött az Egyházak Ökumenikus Tanácsa. Teológiai alapja az egy Úrban, a Jézus Krisztusban való hit, amely egységre szólít. E szervezet munkájához csatlakoztak a protestáns, később az ortodox, s utoljára a római katolikusok egyházak.

Az ökumenikus imahét: 1846-ban megalakult az Evangéliumi Aliánsz, amely első összejövetelét Londonban tartotta, s 50 felekezetből 921-en gyűltek össze. Elhatározták, hogy minden év első teljes hetében imahetet rendeznek a Krisztusban hívők egységéért. Magyarországon 1886-ban volt először ilyen alkalom. Ezt az imahetet a protestáns egyházak mind a mai napig megtartják.

A 20. század elejétől a római katolikus egyház részéről is megindultak az ökumenikus imahét megtartására irányuló kezdeményezések, de ez igazi áttörést a 2. vatikáni zsinat ökumenizmusról szóló határozata jelentette, ahol megfogalmazták, hogy a Krisztusban való egység lelke az imádság, s ezért szorgalmazzák az ökumenikus imahét megtartását. Így kialakult a minden felekezetet átfogó nyolcnapos ima-sorozat, amelynek külön liturgiája is elkészült. A nyolc alkalom „hivatalos" ideje január 18. és 25. között van, ami azonban csupán iránymutató dátum, s sok helyen valamelyest eltérnek ettől, mivel vasárnaptól vasárnapig tartják az imahét alkalmait. 1968 óta közös imafüzet készül, benne a nyolc nap témájával, és az ökumenikus istentisztelet rendjével. 1975 óta ezt az anyagot egy helyi ökumenikus csoport készíti.

1910-ben volt az Edinburgh-i Missziói konferencia, amelyen elindultak az ökumenikus mozgalmak. Ennek témája: „Krisztusról szóló tanúságtétel ma." Megbecsülve ezt a fontos eseményt, az imahét szervezői idén a skót egyházat kérték fel az imahét előkészítő munkájára. Ők pedig a 100 évvel ezelőtti témára utalva a „ti vagytok erre a tanúk" (Lk 24,48) bibliai mottót választották. Ez a központi gondolata az előttünk álló nyolc napnak!

A 21. század kihívásai újra felerősíthetik az ökumenikus törekvéseket, hiszen az egyre színesebb vallásos forgatagban, az erkölcsi nihilizmusba süllyedő világban szükséges, hogy egységesen tudjunk fellépni, és a Feltámadottról szóló bizonyságtétellel, a Feltámadotthoz vezetni a sokszor tétován, cél nélkül, kilátástalanságban és reménytelenségben élő embereket.

Idén január 17-től január 24-ig tart az imahét.

A MEÖT (Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa) által szervezett imahét közös megnyitó istentisztelete 2009. január 17-én, vasárnap, 18 órakor kezdődik Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban.

Bővebb információ: www.meot.hu