Hírek

Több százezren a csíksomlyói búcsúban - 2011.06.11.

2011. június 11.

A hit mellett való kiállásra, az áldozatvállalásra és az erkölcsi megújulásra buzdította a csíksomlyói búcsú résztvevőit Spányi Antal székesfehérvári püspök a pünkösdszombati szentmise prédikációjában.

A Csíksomlyó mellett lévő Kis-Somlyó és Nagy-Somlyó hegy közötti nyeregben zajló szertartás keretében a szónok kifejtette, hogy felelősséget kell vállalni egymásért, a nemzetért, a hitért és az egyházért.

A püspök beszédében kitért az új magyar alkotmányra. Elmondta: a magyar nép nem kíván beleszólni más nép életébe, de a magyar nép is tudja, mit akar, és ő sem szorul arra, hogy mások kényszerítsék rá vágyaikat, akaratukat, akár félelmeiket.
"Így alkottuk meg a magyar alkotmányt, amelyben ki mertük mondani a házasság Istentől rendelt törvényét és az élet védelmét. Nem szabad félnünk, megijednünk, mert tiszta a szándékunk, nemes és jó az akarat" - mondta a püspök.

Rámutatott: az utódoknak törekedniük kell arra, hogy méltók legyenek az olyan nagy elődökhöz, mint például Szent István, Szent Imre és Szent László, és akárcsak ez utóbbiaknak, a mai embereknek is szembe kell szállniuk azzal, ami tűnhet modernnek, lehet hangzatosan csábító, de végül ártalmas, és nem az épülésükre, hanem romlásukra szolgál.

Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az emberek emeljék fel tekintetüket a világból Jézusra és Máriára, hiszen csak azok igazán boldogok, akik tudnak még felfele nézni, és tudják, hol keressék életükre, gondjaikra a megoldást.

A püspök arra buzdította a résztvevőket, hogy ápolják a családi kötelékeket, örömmel fogadják a gyermeket, és óvják az életet fogantatástól a természetes halálig. Hozzátette: fel kell ismerni, és el kell fogadni, hogy felelősek vagyunk sorsunkért, jelenünkért, jövőnkért. "Nincs idő a sajnálkozásnak, tehetetlenségnek, a panaszkodásnak, hiszen lehetőségek nyíltak előttünk, amelyekkel élni kötelességünk" - mondta a szónok.

Rámutatott: a ma lehetősége, az összefogás ereje képes új irányba állítani a magyarság sorsát, és megteremtheti annak lehetőségét, hogy a következő nemzedékeknek úgy adjuk át azt az örökséget, amit kaptunk, hogy ők többre jussanak. De ehhez el kell vetni az önzést - mondta a püspök -, és vállalni kell a felelős gondolkodásból fakadó áldozatot.

Spányi szerint a felemelkedés feltétele az erkölcsi megújulás, ennek útját kell járniuk kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

A szertartáson több százezer zarándok vett részt, akik a Kárpát-medencéből és a világ számos pontjáról érkeztek. Az idén is eleredt az eső a szertartás közben, de a zarándokok így is végighallgatták a szentmisét.

 

 (mti)