Hírek

Sikeres évadot zártak a szimfonikusok - 2011.05.23.

2011. május 23.

Kilencvennyolc hangversenyt adott az elmúlt évben a szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekar, és a fellépések száma a következő évadban sem csökken.

Folytatják Szimfónia című bérletsorozatukat, meghirdették kamarazenei koncertjeiket és operabérletüket is.

Az operabérletek iránt továbbra is hallatlanul nagy az érdeklődés. A tervek szerint októberben Rossini A sevillai borbély, decemberben Puccini Tosca, jövő márciusban Mozart Szöktetés a szerájból, áprilisban pedig Verdi Traviata című operáját mutatják be neves karmesterek vezényletével - mondta el tájékoztatóján hétfőn Szombathelyen Mérei Tamás, a Savaria Szimfonikusok igazgatója.

Mérei Tamás szólt arról is, hogy kamarazenei bérletük előadásait eredetileg az alagsorban lévő kamaraterembe tervezték, de minden alkalommal fel kellett hozniuk a Bartók Terembe, akkora volt iránta az érdeklődés.

A következő évad kamarazenei előadásai között szeptemberben a Savaria Szimfonikus Zenekar kamaraversenyének győzteseit láthatja a közönség; októberben Wiedemann Bernadett ária- és dalestje, novemberben a Budapesti Liszt Nemzetközi Zongoraverseny győzteseinek Liszt estje, jövő februárban a Savaria Szimfonikusok kamaraversenyének győztesei, márciusban a Liszt Ferenc Kamarazenekar, májusban pedig a Capella Savaria kamarakoncertje szerepel a programban.

A Szimfónia bérlet előadásai között a következő évadban tíz koncert szerepel, ebből hetet a Savaria Szimfonikusok adnak olyan karmesterek vezényletével mint Vásáry Tamás, Petró János, a svéd Mika Eichenholz, és az orosz Alexander Rudin.

A sorozat vendég zenekarai között üdvözölhetik a következő évadban a Nemzeti Filharmonikus Zenekart Libor Pesek vezényletével, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát élén Medveczky Ádámmal, és a Győri Filharmonikus Zenekart is, amelyet Berkes Kálmán fog dirigálni.

A következő évadban valamennyi bérletes előadásukat a Filharmóniával közösen szervezik, hiszen nagyon kedvezőek az elmúlt évad tapasztalatai, melynek során bérleteseik számát 25 százalékkal sikerült emelniük.
Az igazgató bemutatta azokat a programokat is, amelyekkel a szimfonikus zenekar kapcsolódni kíván Szombathely és Vas megye életéhez.

Az egyik ilyen az "Értjük mi ezt? avagy komolyzene orvosi szemmel" című kezdeményezésük, amely során Cholnoky Péter gyermekgyógyász vezetésével helyi orvosok, értelmiségiek válogatják össze azokat a műveket, amelyeket a zenekar előad. Három ilyen koncertet terveznek a szezonban, és folytatják ifjúsági koncertsorozatukat is, amelyek száma jövőre ötvenről hetvenre emelkedik.

A zenekar gyakran közreműködik jótékonysági hangversenyeken, az egyik ilyen a mai alkalom is, Pitti Katalin ária- és dalestje a Markusovszky Kórház Traumatológiai Osztálya javára, amely este 7 órakor kezdődik a szombathelyi Bartók Teremben.
Hagyományosan részt vesznek a júliusi Bartók Fesztiválon és Balázs Fecót kísérve valószínűleg fellépnek az idei sitkei rockfesztiválon is.

 mti