Hírek

Megkezdődött a Mediawave fesztivál - 2011. 06.03.

2011. június 3.

Kiállítás-megnyitóval,látványos bemutatókkal vette kezdetét Szombathelyen a 21. Mediawave Nemzetközi Film- és Zenei Fesztivál, amelynek rendezvényei június 11-ig tartanak.

A Nyugat-magyarországi Egyetem Szombathelyi Művészeti Intézete vizsgakiállításának megnyitója egyfajta előrendezvénye volt a fesztiválnak, amely bevallottan szeretne minél jobban kötődni a "város kulturális szövetéhez", ebbe a folyamatba tartozik az egyetemmel való szorosabb együttműködés is - mondta Sragner László, a Mediawave Alapítvány kuratóriumának elnöke.
Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára köszöntőjében a rendezvénysorozat és a város egymásra találását példaértékűnek nevezte. Szombathely ugyanis idén másodszor ad otthont a Mediawave-nek, amely 19 év után tette át székhelyét Győrből a vasi fővárosba.
Nagyon jó látni azt, hogy itt egy szerencsés egymásra találás történt, külön is érték az, hogy egy ilyen jellegű kulturális aktivitás - amely korábban is jellemző volt a Mediawave-re - folytatódhat Magyarországon 2011-ben, vidéken. A rendezvény már bizonyított évről-évre, tehát a szervezők nyugodtak lehetnek abban, hogy az állam továbbra is segítséget, támogatást nyújt majd - ígérte.
A Szombathelyi Képtárban tartott fesztiválnyitó a köszöntők után egybefonódott Sinai Varga Gizella Iránban élő festőművész Útleírás című kiállításával, amely egy hangulatos performance-szal zárult az iráni-magyar festő lánya és unokája részvételével.
A nagyközönség számára este nyolc órakor a szombathelyi főtéren felállított rendezvényszínpadon Puskás Tivadar polgármester nyitotta meg a fesztivált.
Egy héten át különleges koncertek, képzőművészeti kiállítások és színházi produkciók mellett több mint hetven versenyfilm szerepel a fesztiválprogamban.
Idén 85 országból 1276 alkotást neveztek be, közülük 73-at választott ki a nemzetközi zsűri. Így 9 játék-, 17 kisjáték- és 9 úgynevezett kísérleti filmet, valamint 24 animációs és 14 dokumentumfilmet mutatnak be a nemzetközi fesztiválon.

mti

részletes program: www.mediawave.hu