Hírek

Jogászok a média hatalmáról - 2011.06.16.

2011. június 16.

Médiahatalom és jogállami korlátai címmel háromnapos szimpózium kezdődött a XX. Pannon Jogász Napok keretében magyar, osztrák, szlovén és német jogászok részvételével csütörtökön Szentgotthárdon.

A rendezvényt Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára nyitotta meg, aki köszöntőjében úgy fogalmazott: a legfontosabb alapjog, amely adott esetben még a véleménynyilvánítás szabadságának és a sajtószabadságnak is korlátokat szabhat egy jogállam keretei között, az emberi méltóság sérthetetlensége. Hozzátette: az emberi méltóság sérthetetlenségének deklarálása az egyik legfontosabb mondata a január elsején hatályba lépő új alkotmánynak is.

"Az emberi méltóság fölötte áll minden más alapjognak, az emberi méltóság joga központi alapjog, amelyből kiindulva tudjuk helyesen meghatározni a médiahatalom korlátait" - mondta Répássy Róbert.

Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke nyitóelőadásában azt hangsúlyozta: a tájékoztatás, az információ szabadsága szintén alapjog, amely azonban gyakran összeütközésbe kerülhet a személyiség védelméhez fűződő jogokkal. Hozzátette, hogy a bírósági szervezet és a sajtó kapcsolatát, amely megállapítása szerint napjainkban nem nevezhető éppen könnyűnek, ennek ellenére az egymásra utaltság jellemzi.

Szólt arról, hogy Magyarországon nincs törvény az igazságszolgáltatási tájékoztatásról, és a bírósági tájékoztatás átfogó stratégiája is csak az utóbbi két évben szerepelt az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) programjai között. Közlése szerint nem voltak eléggé informatívak a bírósági honlapok, a szóvivői rendszer nem volt elég hatékony és a tájékoztatás egyéb eszközei is megerősítésre szorultak. Mint mondta, ebből és a hazai sajtó állapotából is adódik, hogy a bíróságok és a sajtó viszonya nem kiegyensúlyozott, a tájékoztatás gyakran nem teljes vagy torz.

Az OIT elnöke szerint a bíróságok és a sajtó viszonyát a leginkább a kölcsönös egymásra utaltsággal lehet jellemezni. Baka András kiemelte, hogy a sajtó számára biztosítani kell a megfelelő információkat, közzé kell tenni a tárgyalási jegyzőkönyveket, internetes bírósági honlapokat kell üzemeltetni, hatékony sajtószóvivői rendszert kell működtetni és biztosítani kell a nagy érdeklődésre számot tartó ügyekben a rövid, tényszerű írásos összefoglalókat.

Kitért arra, az ítéleteket minél szélesebb körben elektronikus úton is közzé kell tenni, a bírósági iratok kutatását is lehetővé kell tenni, s tájékoztatni kell a bírósági szervezetek munkájáról, életéről, például a kinevezésekről is.

A Legfelsőbb Bíróság elnöke szerint ugyanakkor korlátozni szükséges a média működését a tárgyalótermekben, ugyanis az nem válhat gátjává a nyugodt és szakszerű ítélkezésnek, nem zavarhatja a tárgyalótermekben folyó munkát. A magyar gyakorlatot ebben a tekintetben is az európai gyakorlathoz kell igazítani - mondta a főbíró.

A Pannon Jogász Napok keretében pénteken Ausztria, Szlovénia és Magyarország igazságügyi tárcavezetői zártkörű, "hatszemközti" megbeszélést folytatnak egymással, a témák között lesz az országok közötti igazságügyi együttműködés áttekintése, a bírósági igazgatás egyes országokban folytatott eltérő gyakorlata és a családjog aktuális kérdései.

(mti)