Hírek

Diákok támadtak a gimnazistákra - 2011.05.23.

2011. május 23.

Szakmunkásképzőbe járó diákok verték meg péntek délelőtt a szombathelyi Premontrei Gimnázium előzőleg Cooper-tesztet futó diákjait.

A támadókat még aznap elfogták a rendőrök. A városban elterjedt szóbeszéddel ellentétben az esetnek nincs semmiféle rasszista motívuma - közölte Hollósi Gábor, Szombathely rendőrkapitánya hétfőn.

A testnevelés órán résztvevő diákok a teszt kijelölt útvonalát követve az Antall József téren elfutottak a nyolctagú társaság mellett, amelynek néhány tagja úgy vélte, "gúnyos pillantásokat" vetettek rájuk, sőt azt is feltételezték, noha hallani nem hallották, hogy sértő megjegyzéseket tettek - mondta a rendőrkapitány a sajtótájékoztatón.

A szakmunkásképzőbe járó fiatalok közül négyen a gimnáziumba visszatérő diákok után eredtek és három, társaitól leszakadó diákot egy parkolóban utolértek.
"Ti csicskák, mit néztek ránk, mit feszítetek!" - mondatok kíséretében előbb lökdösődni, majd verekedni, rugdosódni kezdtek - ismertette a történteket Horváth András, a kapitányság felderítő alosztályának vezetője.

A három gimnazista megsérült, egyikük, aki a földre került, a rúgások következtében eszméletét is elvesztette, ő később kórházi kezelésre szorult - fűzte hozzá az alezredes.

Az esetről a gimnázium igazgatónője tett azonnali bejelentést, a rendőrség pedig nagy erőkkel kezdte meg a nyomozást. Az inzultust elszenvedett diákok erősebbnek, magasabbnak írták le támadóikat, de kiderült, hogy a járőrök néhány órával korábban már igazoltattak egy fiatalokból álló társaságot, amelynek egyik tagja a leírásukban is szereplő melírozott hajú lány volt.

Rövid idő alatt sikerült megtalálni és elfogni a gyanúsítottakat, majd kezdeményezték előzetes letartóztatásukat is, amelyet az ügyészség nem tartott indokoltnak, így szabadlábon védekezhetnek.

A garázdasággal, súlyos testi sértéssel gyanúsított, a verekedés napján iskolájukat éppen elkerülő diákok büntetlen előéletűek, de egyikük ellen, hasonló verekedés miatt, az ügyészség korábban már vádat emelt - tájékoztatott Horváth András.

 mti